A Sziget komp felújítására és működtetésének támogatására egyaránt pályázik a város
2013. július 15. hétfő 18:02

A legutóbbi, rendkívüli testületi ülésen két, a révátkeléssel összefüggő pályázatot is megtárgyalt a képviselő-testület.
A közforgalmú, közútpótló folyami révek, kompok és az azokhoz szükséges parti létesítmények, kiszolgálóutak fenntartási, felújítási, valamint új eszköz beszerzési támogatása elnevezésű pályázat kapcsán a választmány úgy döntött: támogatja a Sziget komp felújítását.
A fejlesztés nettó költsége megközelíti a kilencmillió forintot. Az igényelt, vissza nem térítendő támogatás 70%-os mértékű, összegszerűen ez 6,2 millió forintot jelent.
A pályázatban önkormányzatunk kötelezettséget vállalt, hogy a kompot minimum öt évig tovább üzemelteti, gondoskodik a fenntartásáról, s ezen időtartamban e vízi járművet nem idegeníti el.
A választmány határozott arról is: működési kiadásra szintén pályázik. Ennek teljes összege valamivel meghaladja a 40 milliót, az elnyerni remélt, vissza nem térítendő támogatás 80%-os mértékű, ez több mint 32 millió forint. Mindkét pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz nyújtják be.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Várhatóan csökken a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Talicskát, táskát is lopott egy 15...

