A mohácsi rendőrök helyett a komlóiak nyomoznak a városházáról elvitt iratok miatt
2020. október 14. szerda 14:38

A Mohácsi Rendőrkapitányság elfogultságra hivatkozva kérte az ügyből való kizárását, így a komlói rendőrök végzik a nyomozást a mohácsi városházáról elvitt iratok ügyében.
Amint arról beszámoltunk, az időközi választás utáni éjszakán ismeretlenek jártak a városházán, ahonnan iratokkal távoztak.
Az esetet megörökítette a biztonsági kamera. Pávkovics Gábor, Mohács polgármesterének korábbi közlése szerint a felvételeken négy ismeretlen személy látszik, akik bemennek a városházára, majd onnan dobozokkal távoznak. A rejtélyes látogatók zseb- és fejlámpákkal voltak felszerelkezve.
Az ügyben a mohácsi aljegyző feljelentést tett, a felvételeket pedig átadták a rendőröknek, majd elrendelték a nyomozást okirattal való visszaélés miatt, ismeretlen tettes ellen.
Amint azt érdeklődésünkre a rendőrség közölte, ezzel kapcsolatos fejlemény, hogy a Mohácsi Rendőrkapitányság elfogultságra hivatkozva kérte az ügyből történő kizárását, amelynek a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője helyt adott, és a Komlói Rendőrkapitányságot jelölte ki a nyomozás lefolytatására.
Hozzátették, a jelen ügyből történő kizárási kérelem előterjesztése a rendőrség és az önkormányzat közötti sajátos munkakapcsolat okán egy minden elfogultság látszatától mentes büntetőeljárás eredményes lefolytatásának biztosítása miatt vált szükségessé.
Ez azonban nem egyedi eset, hanem a rendőrség részéről az igazságszolgáltatás pártatlanságába, valamint elfogulatlanságába vetett bizalom megőrzése érdekében általános, bevett gyakorlat.
Csorbai Ferenc, Mohács korábbi, MSZP-s polgármestere már korábban elismerte közösségi oldalán, ő járt a hivatalban a választást követő éjszakán. Azt írta, csak a személyes holmiját vitte magával, iratokról nem tett említést.
Az átadás-átvételre Csorbai Ferenc viszont iratokat vitt magával, s azt átadta Pávkovics Gábornak.
Ez a találkozó egyébként mintegy négy órán keresztül tartott, s még másnap is folytatódott. Szó esett természetesen a hétfőre virradó éjszaka történtekről is. Mohács polgármestere szerint Csorbai Ferenc szóban is megerősítette, ő járt az épületben, ennek okára azonban nem adott magyarázatot.
Mohács polgármestere lapunknak akkor azt mondta, pályázatokkal kapcsolatos dokumentumokról, szerződésekről, teljesítési igazolásokról van szó.M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Újabb földrengés volt Magyarországon...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Századik születésnapján köszöntötték...
- Világversenyeken is több alkalommal...