A legmagasabb szintű árvízvédelmi készültséget modellezték Mohácson
2020. július 15. szerda 18:00

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közös árvízvédelmi gyakorlatot tartott az igazgatóság működési területének több helyszínén is kedden.
A Duna mohácsi szakaszán a legmagasabb fokú árvízvédelmi készültséget modellezték, s ezzel egyidejűleg környezeti kárelhárítás is kezdetét vette Dunaszekcsőtől az országhatárig.
A vízügyi szakemberek az árvízi jelenségeket az úgynevezett nyúlgátépítéssel, buzgár-elfogással és bordás megtámasztással hárították el a gyakorlati terv szerint.
A nap folyamán elrendelésre került két III. fokú helyi vízkárelhárítási készültség is: a Völgységi-patakon és az Orfűi-patakon. A Kovácsszénájai tónál kitalált veszélyt munkatársaink lokalizációs beavatkozásokkal szüntették meg.
Az elképzelt káresemények sorát egy olajszennyezés is követte, mely alapján III. fokú vízminőségi készültség is elrendelésre került a Pécsi-vízen, a Nyugati elkerülő úton, ahol munkatársaink sikeresen helytálltak.
A gyakorlat célja, hogy a vízügyi ágazat összehangolt munkával készülhessen fel a komoly árvízi és vízminőségvédelmi kihívásokra, s azokra szakszerűen és eredményesen reagálhasson.
Forrás: OVF
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aranybevonatú, személyre szabott...
- Újabb két drogdílert vontak ki a...
- Titkos szavazáson döntött a PTE...
- Rengeteg drogot találtak egy férfi...
- Országos véradónapot hirdet a...
- Új mentőautókat vásárol az Országos...
- Helyi járatú busszal ütközött egy...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Ismét használható a Busó-körforgalom,...
- Ezen a hétvégén is sok dolguk volt a...