Megnyugodhatnak a kismamák: megoldódott az orvoshiány is a Mohácsi Kórház szülészetén

2020. március 11. szerda 16:33

Megnyugodhatnak a kismamák: megoldódott az orvoshiány is a Mohácsi Kórház szülészetén

Tavaly októberben előre nem látott okok miatt több orvos is távozott a Mohácsi Kórház szülészetéről, ezért az intézmény vezetése külsős orvosokkal oldotta meg a folyamatos működést, az ügyeleteket. Ennek azonban most vége, dr. Nyilas Pál személyében új osztályvezető főorvos került a szülészet élére, s vele további orvosok is érkeztek Mohácsra. 

 

 

Nemrégiben a balliberális sajtó azzal riogatott, hogy bezárják a szülészetet Mohácson, azonban ez csak a tőlük megszokott fake news volt, amit a kormány is cáfolt.

A bezárás olyannyira nincs napirenden, hogy még ebben az esztendőben jelentős fejlesztéseket valósítanak meg, sőt, újabb örömteli fejlemény is van, dr. Nyilas Pál személyében ugyanis új osztályvezető főorvos került a szülészet élére.



- Huszonöt éves szakmai múlttal rendelkezem, valamint öt év vezetői tapasztalattal is. Egy hasonló nagyságú osztályt vezettem három éven át Marcaliban, s itt orvos-igazgatói feladatot is elláttam. Később visszakerültem a kaposvári megyei kórházba, s ott osztályvezető helyettesi poszton dolgoztam egészen a mohácsi megkeresésig - mondta lapunk érdeklődésére a most kinevezett főorvos.

- A tárgyalásoknak az lett az eredménye, hogy beadtam a pályázatot, megnyertem, így megkaptam az osztályvezetői megbízatást. Mellettem szakorvosok érkeztek, s több segítő is. Most már stabil a működés és a humán erőforrás, a szakdolgozók létszáma pedig eddig is megfelelő volt és a képzettségük is kimagasló.

A Mohácsi Szülészet egyébként is jó hírnévnek örvend regionálisan, 2017-ben elismerésül a Családháló díjat kapta meg, s az év szülészetének is megválasztották. Részben ennek, illetve az évtizedes munkának köszönhetően nagyon sok, az ellátási területen kívülről érkező kismama is felkeresi a szülészetet, többek között Pécsről, Bajáról, Szekszárdról, Paksról és Dunaújvárosról is érkeznek, illetve a pesti agglomerációból is.

Névjegy

Dr. Nyilas Pál 1970-ben született Dombóváron. Pécsett nőtt fel, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában érettségizett, majd tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán folytatta, ahol diplomáját szerezte. Az egyetem után Kaposvárra került, ahol 25 évig dolgozott. Szabadidejét családjával tölti, tavaly áprilisban született meg kislánya. Párjával 17 éve ismerik egymást. Szeret sportolni, és rajong az autókért, motorokért.

- A szülésznők képzettsége magas szintű, ami szintén hozzájárult az osztály jó hírnevéhez. Országos viszonylatban a gátvédelem aránya a gátmetszésekhez, a természetes szülések vonatkozásában kiemelkedően jó, tehát csak nagyon indokolt esetben végzünk gátmetszést. Van lehetőség vízben vajúdásra, vízben szülésre, utóbbi másutt elég kevés helyen lehetséges. Nálunk több bábának is van ebben jártassága, akik német területen szereztek munkatapasztalatot.

Az októbertől márciusig tartó félévben a nőgyógyászati műtétes ellátás a létszámhiány miatt gyakorlatilag olyan minimális szintre csökkent, hogy több műtétet el sem tudtak vállalni a kórházban. Dr. Nyilas Pál elmondta, jelenleg ennek a helyreállításán is dolgoznak, s tervben van az is, hogy korszerűbb, endoszkópos, laparoszkópos technikák irányában tovább fejlődjön az osztály.

- Mostantól a spontán szülésekre is jobban koncentrálni fogunk, a Marcaliban töltött három évem alatt gyakorlatilag meg lehetett felezni a császármetszések gyakoriságát. Ha nem is megfelezni, de lényegesen szeretnénk javítani a spontán szülések arányát.

A felújítás áprilisban kezdődik meg, lesz egy féléves átmeneti időszak, ekkor az osztály egy kisebb helyre költözik majd. Novemberre pedig egy felújított, 21. századi viszonylatoknak megfelelő, komfortos szülészeti osztályra várják majd a kismamákat.

 

 

 

 


Pauska Petra - Fotó: Dittrich Éva