15 milliárdból épül nagy kapacitású vágóhíd Mohácson
2013. augusztus 06. kedd 15:24

Egy 13-15 milliárd forintos zöldmezős beruházásként jön létre Mohács térségében az nagy kapacitású vágóhíd, amelynek egyik befektetője Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója az MTI-nek kedden elmondta: a vágóhíd éves kapacitása egymillió sertés lenne egy műszakban.
A bankvezető közölte: a döntést a vágóhíd megépítéséről meghozták, a létesítmény területét már megvásárolták, jelenleg a tervezés folyik.
A vágóhíd-beruházásban részt vesz a Pick Szeged, valamint még egy magyar befektető, akit az elnök-vezérigazgató felhatalmazás híján nem nevezett meg.
A vágóhíd felépítése csökkentené a Pick Szegednél az élősertés-szállítás költségeit, mivel közel fekszik majd az integrált alapanyag-előállításban részt vevő termelőkhöz. Jelentős sertéstenyésztés folyik például a mohácsi térséghez közel található Bólyon, de már tárgyaltak nagy horvát sertéstenyésztőkkel is, akik szintén ott vágatnák le a sertéseket. Úgy tűnik lehetséges a határokon átnyúló együttműködés - jegyezte meg Csányi Sándor.
A bankvezető tájékoztatása szerint fejleszteni kívánják Bólyban is az állattartást, például egy kantelep létesítésével. Emellett gyarapítani kívánják a több száz integrált termelő számát - tette hozzá.
Csányi Sándor hangsúlyozta, hogy a magyar sertésszektor kifehérítésével, a feketevágások visszaszorításával, például az áfa- és az egészségügyi előírások kikerülésével folytatott állattenyésztés és élelmiszer-előállítás csökkenni fog, és reményét fejezte ki, hogy a felépülő vágóhídon a második műszakra is szükség lesz.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Két baranyai tóba is pontyokból...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Egymásnak esett két szomszéd...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Olasz film nyitja a szombaton kezdődő...
- Három éve csukták be a kiskaput a...
- Kedden tartja közmeghallgatását a...
- Gyalogost gázolt egy részeg sofőr...