Megújult sportújságíró-képzés indul 2018 őszén a TF-n
Új alapokra helyezett, felsőfokú, posztgraduális sportújságíró-képzés indul 2018 őszén a Testnevelési Egyetemen (TF) - jelentette be Mocsai Lajos, a TF rektora és Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke kedden sajtótájékoztatón. Szabó Tünde sportállamtitkár azt hangsúlyozta, hogy a sportújságírók szerepe Magyarországon meghatározó. Mocsai Lajos hangsúlyozta, hogy az egyetemnek a nemzetközi versenyképessége érdekében meg kell újítania képzési rendszerét. A rektor szerint a TF évtizedek hiányát pótolja azzal, hogy beindítja a sportmédia- és a...
Népegészségügyi kutatás kezdődik a Debreceni Egyetemen
Európai uniós támogatásból népegészségügyi kutatás kezdődik a Debreceni Egyetemen. Ádány Róza, az egyetem népegészségügyi karának tanára, a kutatócsoport vezetője a projekt hétfői bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta: a kutatásra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) 1,5 milliárd forintot nyertek. A projektben a hazai lakosság népbetegségekkel kapcsolatos genetikai és környezeti kockázatának komplex jellemzésére vállalkoznak - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ilyen jellegű felmérést még soha nem végeztek Magyarországon. A program keretében külön...
Ösztöndíjpályázatot hirdettek ápolás mesterképzési szakos hallgatóknak
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ösztöndíjpályázatot hirdetett ápolás mesterképzési szakos hallgatóknak, az első félévben akár 640 ezer forintot is jelentő ösztöndíjra október 25-éig lehet pályázni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága az MTI-vel szombaton. Az ápolás mesterképzési szakos hallgatók Michalicza-ösztöndíjával a felsőfokú végzettségű ápolókat és mentőtiszteket támogatja a mesterfokozat és az okleveles ápoló szakképzettség megszerzésében - írták. Az a cél, hogy elősegítsék ezzel a magasan képzett,...Mihez kezdjen egy frissen...
Minden frissen érettségizett diáknak a legnagyobb kívánsága, hogy elég pontja legyen ahhoz, hogy felvegyék egyetemre,...
Új nanoszkópiai eljárások...
Élet-, anyagtudományi és környezetfizikai kutatások során is alkalmazható új nanoszkópiai eljárások és módszerek fejlesztésén...
Interneten intézhetik...
Megkezdődött a szeptemberi felsőoktatási képzések e-ügyintézési időszaka a www.felvi.hu honlapon, április 20-tól minden...
Ritka betegségeket vizsgáló...
Ritka betegségek új diagnosztikai és terápiás eljárásait kidolgozó kutatási program indult uniós támogatással három vidéki...
Ritka betegségek...
A ritka betegségek világnapjához kapcsolódó hazai programokat a Debreceni Egyetemen (DE) rendezte meg szombaton a Ritka és...
Február 15-ig lehet első...
Február 15-ig adhatja le hiteligénylési kérelmét az a hallgató, aki már márciusban diákhitelben szeretne részesülni - közölte...
Újra megrendezik a fizika napját a SZTE-n
Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE): szombaton a résztvevők betekinthetnek a laboratóriumokba, maguk is végezhetnek kísérleteket, megismerkedhetnek az intézményben folyó tudományos, oktatási tevékenységgel, és kiderül az is, hogy az órákon megszerzett tudás milyen széles körben hasznosítható a munkaerőpiacon - közölte Szalai Tamás, az SZTE Fizikai Intézet közkapcsolati felelőse az MTI-vel. Az SZTE Fizikai Intézetének Dóm téri épületében tizenöt standon mutatnak be látványos és többségében kipróbálható kísérleteket, szimulációkat. A látogatók - akik...
A szegedi egyetem a legzöldebb magyar egyetem
A hazai felsőoktatási intézmények közül az elmúlt évekhez hasonlóan a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) végzett a legjobb helyen a világ zöld egyetemeit rangsoroló GreenMetric felmérésben - tájékoztatta az intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint a szegedi egyetem Európán belül a 45. helyet érte el, a belvárosokban fekvő és működő intézmények közül pedig világviszonylatban a 14. "legzöldebb" az SZTE. A 2016-os felmérésben összesen 516 egyetem vett részt, mintegy százzal több, mint 2015-ben. A rangsor összeállításakor olyan szempontokat...
Tovább nőhet az itt tanuló külföldi hallgatók aránya
A kormány szándéka, hogy növekedjen a külföldi felsőoktatásban tanulmányokat, résztanulmányokat folytató magyar diákok száma és emelkedjen a magyar felsőoktatási intézményekben tanuló külföldi hallgatók aránya - mutatott rá az oktatási államtitkár a Nemzetközi Alumni Találkozó második napján, pénteken Budapesten. Palkovics László kifejtette: jelenleg a diákpopulációnak mintegy 10 százaléka tanul külföldön, ennek nőnie kell, 20 százalékra vagy még annál is többre. Hozzátette: a felsőoktatási stratégia azt tartalmazza, hogy a külföldi hallgatók száma 2024-re 15 százalékra...
Tudománykommunikációs...
Természettudományi, műszaki, informatikai és matematika szakos egyetemista hallgatók számára SCI-indikátor címmel indítja el...
Orvostanhallgatók amerikai...
Öt esztendőn át évi 16 orvostanhallgató amerikai szakmai gyakorlatszerzését támogatja a Pallas Athéné Domus Innovationis...
A memória működésének egyik...
A Szegedi Tudományegyetem és az MTA közös kutatócsoportjának sikerült azonosítani azt az agyterületet, amely azoknak a...
Magasabb minőséget nyújtó...
Közös ügyünk, hogy magasabb minőséget nyújtó, teljesítményelvű felsőoktatást hozzunk létre, amely egyszerre épít a...
Visszakövetelheti az állam...
Ezer ösztöndíjastól követelheti vissza az állam a kifizetett pénzt, amennyiben a jellemzően mesterszakos hallgatók augusztus...
Nyilvánosak a felsőoktatási...
Nyilvánosságra hozták csütörtök délután az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat a www.felvi.hu oldalon. Ezzel eldőlt,...
Vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételire
Azok a diákok, akik a rendes eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe vagy az idén nem nyújtottak be kérelmet, vasárnap éjfélig jelentkezhetnek pótfelvételireA pótfelvételin egyetlen helyre, kizárólag elektronikus úton lehet kérelmet beadni, és költségtérítéses helyek állnak rendelkezésre. Kivételt ez utóbbi alól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és magyar intézmények határon túli képzései jelentenek. Az űrlapok kitöltésére augusztus 7-én éjfélig van lehetőség. Az e-felvételi jelentkezést lehetőleg az adatlap elmentésével egy időben, de legkésőbb augusztus 12-én éjfélig...
Az egyetemisták majdnem fele dolgozik a nyáron
Egyre nagyobb a munkaerőhiány, így egyre több egyetemi hallgató dolgozik - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) főtitkára az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában. Simon Balázs elmondta: míg a 2008-as válság idején az egyetemisták egyötöde sem dolgozott, most majdnem ötven százalékuk munkába áll. Ennek oka, hogy a cégek igénye megnőtt, különösen nyáron, amikor szabadságra mennek alkalmazottaik - tette hozzá. Jelenleg országosan 138 ezren vállalnak munkát iskolaszövetkezeten keresztül, a diákok évente több mint 20 millió...
Jó irányt vettek a változások a felsőoktatásban
Jó irányú változások indultak el a felsőoktatásban az elmúlt esztendőkben, az intézmények adósságállománya a felére csökkent, a pedagógusképzésre jelentkezők száma harminc százalékkal nőtt két év alatt - közölte az emberi erőforrások minisztere a rektori, valamint az egyetemi és főiskolai tanári kinevezések átadásakor csütörtökön Budapesten. Balog Zoltán azt mondta: a most kinevezendő oktatók keze alól kerülhetnek ki olyan fiatalok, akik nemzetközi szinten megméretve is jelentős eredményt tudnak elérni.A miniszter jelképesnek nevezte a Magyar Tudományos Akadémia elnökével...
A rovat további témái
- Átadták az első egyetemi madárbarát mintakertet Debrecenben
- Új rektora van Soros György pesti egyetemének, a CEU-nak
- Hat magyar egyetem mellett Oxford és Cambridge is jön
- Buli három napig: ma este nyitány a Pécsi Egyetemi Napokon
- Drónnal örökítik meg a pécsi egyetemisták a mai emlékfutást
- Nem elég jó a tanárképzés a hallgatók szerint
« Előző
162 | 189 | 216 | 243 | 270 | 297 | 324 | 351 | 378 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Megkezdték a választási értesítők...
- Részletes tájékoztatót küldenek a...
- Tour de Hongrie: a királyetap...
- Csaknem százzal kevesebb párt...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Orbán Viktor: az áprilisi választás...
- Nyerges vontató ütközött össze egy...
- Látogatási tilalmat rendeltek el a...

