Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a dinnyeárusok

Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a dinnyeárusok Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a kormányhivatalok szakemberei országszerte ellenőrzik a görögdinnye minőségét, valamint a csomagoláson és árusítóhelyeken feltüntetett jelöléseket; külön hangsúlyt kap a hamis vagy megtévesztő származási adatok kiszűrése - közölte a hatóság.  Az NKFH ismertette: az ellenőrzések során szigorú szakmai szempontoknak kell megfelelniük a dinnyéknek, a szakemberek egyebek mellett figyelemmel kísérik a tisztaságot, az esetleges repedéseket, az érettségi állapotot, az alakhibákat, valamint azt is, hogy a gyümölcsöt...

Szili Katalin: az unió nem foglakozik a nemzeti kisebbségekkel

Szili Katalin: az unió nem foglakozik a nemzeti kisebbségekkel Az Európai Unió (EU) nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti - mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.  A miniszterelnöki főtanácsadó úgy fogalmazott: a magyarság számára különösen fontos a kisebbségvédelem, hiszen Magyarország "arra ítéltetett, hogy önmagával legyen szomszédos." "Nekünk minden egyes helyzetben napirenden kell tartani ezt a kérdést" - jelentette ki.Felhívta a figyelmet arra, hogy Európában rendkívül sok változás...

Negyvenhat határsértőt tartóztattak fel hétvégén

Negyvenhat határsértőt tartóztattak fel hétvégén Negyvenhat határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.  A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 32, szombaton 4, vasárnap 8 jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek az ideiglenes biztonsági határzárhoz a rendőrök. Az ország belsejében 2 határsértőt is elfogtak, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult.Az elmúlt héten az ország területén 85 határsértőt tartóztattak fel és kísértek vissza. A megelőző héten - június 23-tól...

Aki teheti, ne most menjen...

Aki teheti, ne most menjen szabadságra: hatalmas fordulatot vesz az időjárás A hét elején lehűlés érkezik és többfelé várható eső, zivatar, szerdán már csak 18-23 Celsius-fok körül lesz a legmagasabb...

Lottó, lottó, a heti...

Lottó, lottó, a heti remény: itt van a kincset érő hat szám A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...

Jelentős lehűlés érkezik,...

Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik a hőmérséklet Három nap alatt az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet - hívta fel a figyelmet a...

Orbán Viktor: a...

Orbán Viktor: a kormányoldal megvalósította másfél évtizeddel ezelőtt tett ígéreteit A politika nem a futballra, hanem a rögbire hasonlít, ahol "futás közben kell verekedni, és ha a labda nálad van, nem te...

Végre! Egy picit enyhül a...

Végre! Egy picit enyhül a hőség szombaton Éjszaka döntően kiderül az ég, azonban a déli, délnyugati tájakon még hajnalban is több lehet a felhő, majd szombaton már...

Volt olyan hely, ahol...

Volt olyan hely, ahol júniusban egy csepp eső sem esett A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei június - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a...

Orbán Viktor: minden uniós országban nemet mondanának az emberek Ukrajna csatlakozására

Orbán Viktor: minden uniós országban nemet mondanának az emberek Ukrajna csatlakozására Orbán Viktor miniszterelnök interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel.   Orbán Viktor az interjúban azt mondta a Voks 2025 szavazással kapcsolatban, hogy az emberek döntöttek, nemet mondtak, és szerinte minden EU-s országban nemet mondanának, de ezt a brüsszeli buborékban nem veszik figyelemben. Ha felvesszük Ukrajnát, a háborút is felvesszük, ezt nem akarjuk. A gazdaság is tönkre menne - tette hozzá. Kijelentette, a Bizottság tévúton jár, az ukrán tagság nem fog megtörténni, mert nem tehetik meg, hogy nem vesznek minket,...

Hidegfront érkezik, de csak még melegebb lesz

Hidegfront érkezik, de csak még melegebb lesz Pénteken hidegfront érkezik, amely mentén elsősorban az Északi-középhegység, az Észak-Alföld térségében, illetve a Délnyugat-Dunántúlon képződhetnek záporok, zivatarok.   Szakadozott felhőzete mellett általában sok napsütésre számíthatunk. Ma a délies légmozgás legfeljebb az Észak-Dunántúlon, holnap az északiasra forduló szél már sokfelé lesz élénk, többfelé erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a szelesebb Dunántúlon általában 16 és 23, míg keletebbre döntően 11 és 16 fok között alakul, de a szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél hűvösebb lehet a hajnal. A...

Ez már brutális: akár negyven fok is lehet csütörtökön

Ez már brutális: akár negyven fok is lehet csütörtökön Marad a nagyrészt felhőtlen idő, csupán holnap délután sodródhatnak fölénk nyugat felől magasszintű felhők.  Csapadéknak kicsi az esélye, legfeljebb csütörtök este az északnyugati határnál fordulhat elő zápor, zivatar. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 18 fok között várható, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken, magasabbak a belvárosokban, tópartokon fordulhatnak elő.  A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 34 és 39 fok között alakul.

A helyzet fokozódik: 36...

A helyzet fokozódik: 36 fokos hőség lesz szerdán Derült, napos, száraz időben lesz részünk.  Az északkeleti szelet ma főként a Tiszántúlon kísérhetik élénk lökések,...

A Duna alacsony vízállása...

A Duna alacsony vízállása miatti veszélyekre adtak ki figyelmeztetést A Duna alacsony vízállásának veszélyeire figyelmeztetett és fokozott óvatosságot kért a vízparton pihenőktől, a fürdőzőktől és...

Mától érvényes a...

Mától érvényes a gyógyszerekre vonatkozó önkéntes árkorlátozás A kormány a lakosság, kiemelten a családok és a nyugdíjasok érdekében minden esetben fellép az indokolatlan áremelésekkel...

Ötven embert mentettek ki a...

Ötven embert mentettek ki a Balatonból hétvégén A járőrök június 27-29. között 18 esetben 50 embert mentettek ki a tóból.   Június utolsó hétvégéje folyamán a...

Zárva tartanak a rendelők...

Zárva tartanak a rendelők és a gyógyszertárak kedden Munkaszüneti nap  az egészségügyi dolgozóknak a keddi Semmelweis-nap - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és...

Orbán Viktor a magyar...

Orbán Viktor a magyar űrhajóssal, Kapu Tiborral beszélgetett A nemzetközi űrállomáson végzett kísérletekről, a HUNOR programról, Magyarország űriparban való részvételéről, a fiatalok...

Huszonöt határsértőt tartóztattak fel hétvégén

Huszonöt határsértőt tartóztattak fel hétvégén Huszonöt határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.   A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken és szombaton 10-10, vasárnap 2 jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek az ideiglenes biztonsági határzárhoz a rendőrök. Az ország belsejében 3 határsértőt fogtak el, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Az elmúlt héten az ország területén 60 határsértőt tartóztattak föl és kísértek vissza. A megelőző héten - június...

Akinek eddig melege volt, annak hamarosan már elege is lesz - Ez vár ránk a héten

Akinek eddig melege volt, annak hamarosan már elege is lesz - Ez vár ránk a héten Visszatér a kánikula július első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok felett alakul, a hét második felében a legmelegebb órákban akár 34-39 fok is lehet. Péntektől megnő a záporok, zivatarok esélye - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.  Hétfőn napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Csapadék az ország döntő részén nem lesz, de egy északkeleti összeáramlási vonal mentén néhány gyenge zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szél sokfelé élénk, kevés helyen erős is lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 35 fok között alakul,...

Lottó, lottó, a heti remény: itt van a kincset érő hat szám

Lottó, lottó, a heti remény: itt van a kincset érő hat szám A Szerencsejáték Zrt. közleménye szerint vasárnap kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.   A játékon, akárcsak az előző héten, most sem sikerült senkinek elvinnie a fődíjat, ami így tovább halmozódik, a következő vasárnap már 580 millió forint sorsa lesz a tét. QP | Quality PlacementA nyerőszámok növekvő számsorrendben a következők: 4 16 18 30 43 44Öttalálatos szelvényt 32 szerencsés töltött ki, ők 425 895 forinttal lettek gazdagabbak. Négytalálatos szelvényből 1623 született, az ezekért járó nyeremény 8395 forint. Három találatot 27 203 játékosnak sikerült...