Majd' 140 milliót fizetett a MÁV az utasoknak augusztusban

Majd' 140 milliót fizetett a MÁV az utasoknak augusztusban Hivatalosan is vége a nyárnak: az iskolakezdéstől már utószezoni menetrend szerint közlekednek a MÁV-csoport járatai, az augusztusi adatokkal pedig immár teljessé vált a nyári időszakra vonatkozó összefoglaló statisztika.  A MÁV közlése szerint "az augusztusi adatsort azért is előzte meg nagy várakozás, mert hagyományosan ennek a hónapnak a menetrendszerűsége szokott az egyik legrosszabb lenni az évben. 2025-ben azonban sikerült megtörni az „augusztusi átkot": részben a célzott pályaépítéseknek, részben a mozdonybeszerzéseknek, illetve más, flottaerősítő...

Megjöttek a friss adatok, ennyit kerestek a magyarok

Megjöttek a friss adatok, ennyit kerestek a magyarok Júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 693 700, a nettó átlagkereset 479 500 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,0, a nettó átlagkereset 9,4, a reálkereset pedig 4,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).   A nettó átlagkereset emelkedése a 2025. július 1-től bevezetett magasabb összegű családi adókedvezmény miatt haladta meg a bruttó átlagkereset növekedését - jegyezte meg a hivatal.A bruttó kereset mediánértéke 570 000, a nettó kereset mediánértéke 399 000 forintot...

Kissé hűvösebbre fordul kedden, záporok is jöhetnek

Kissé hűvösebbre fordul kedden, záporok is jöhetnek Az éjszaka második felében északnyugaton, napközben pedig másutt is megnövekszik a felhőzet.     Éjfél után északon már előfordulhat zápor, kedden pedig szórványosan valószínű csapadék: nyugaton, északnyugaton inkább eső, másutt záporok, akár zivatarok is kialakulhatnak. Ma a déli, délnyugati, holnap pedig az északnyugatira forduló szelet kísérik élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden északnyugaton 17, míg a délkeleti határ mentén 28 fok körül valószínű.

Tíz éve ostromolták meg a...

Tíz éve ostromolták meg a migránsok a magyar határt Röszkénél Döbbenetes jelenetek játszódtak le tíz évvel ezelőtt: több ezer migráns erőszakkal próbált átjutni a kerítésen, miután...

Harminckilenc határsértőt...

Harminckilenc határsértőt tartóztattak fel hétvégén Harminckilenc határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos...

Esőt, lehűlést hozó újabb...

Esőt, lehűlést hozó újabb front érkezik a héten, aztán ismét jön egy fordulat A jövő héten folytatódik a változékony időjárás: kedden újabb front érkezik, többfelé várható csapadék és visszaesik a...

Szarvasbőgést hallgató...

Szarvasbőgést hallgató túrákat szervez a Gemenc Zrt. Ismét megszólaltak az erdők orgonái Gemencen. Elindult a gímszarvas-nász, bőgnek a gímbikák Európa egyik legnagyobb összefüggő...

A jövő héten még sűrűbben...

A jövő héten még sűrűbben járnak a vonatok a Balatonhoz Továbbra is megnövelt kapacitással és többletszolgáltatásokkal készül a MÁV-csoport szeptember 21-ig tartó balatoni...

Megérkeztek az ötös lottó...

Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!  A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös...

Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés jön vasárnap

Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés jön vasárnap Estétől nyugat felől fokozatosan beborul az ég, csak vasárnap délután kezdhet el nyugat felől szakadozni a felhőzet.  A frontális csapadékzóna az éjszaka második felében éri el hazánkat, nyugatról kelet felé haladva sokfelé okoz esőt, záport, sőt zivatarok is kialakulhatnak. Vasárnap a front előtt a délies, míg mögötte az északnyugatira, nyugatira forduló szelet kísérhetik helyenként erős, zivatarok környezetében akár viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 20 fok között valószínű, de a kezdetben még kevésbé felhős északkeleti hidegre hajalmos...

Napos, késő nyárias napunk lesz szombaton

Napos, késő nyárias napunk lesz szombaton Szombaton is általában sok napsütés várható, azonban főként a Dunántúl északnyugati, nyugati harmadán helyenként magasabbra törhetnek a gomolyfelhők, melyekből záporok, zivatarok is előfordulhatnak az időszak során.  A délies szelet szombaton Sopron és a Fertő környékén élénk lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet, sőt viharossá fokozódhat a szél.  A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 25 és 30 fok között valószínű.

Óvópedagógust vádoltak meg óvodások molesztásával

Óvópedagógust vádoltak meg óvodások molesztásával Óvodai alkalmazott ellen emeltek vádat két óvodás sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt - tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben az MTI-vel pénteken.   A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a 28 éves férfi óvodapedagógiai asszisztensként dolgozott egy budapesti óvodában. Feladatai közé tartozott a három-hét év közötti gyermekek foglalkoztatása, beszélgetés, közös játék, étkeztetés, napi életvitelük segítése, szükség esetén a gyermekek délutáni felügyelete.A vádlott feladatainak ellátása során a felügyeleti jogkörével visszaélve több...

A visszaváltás kapcsán...

A visszaváltás kapcsán indult országos ellenőrzés A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indított a hagyományos és az elektronikus...

Orbán Viktor: Ursula von...

Orbán Viktor: Ursula von der Leyen vezetésével az Európai Unió a szakadék felé tart A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a háborús...

Nyárból az őszbe: fordulat...

Nyárból az őszbe: fordulat jön a hétvégén Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén: pénteken és szombaton jellemzően napos, gomolyfelhős idő várható, a...

Nemzeti konzultáció indul a...

Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról A kormány nemzeti konzultációt hirdet a közteherviselésről, a kérdőíveket október elejétől postázzák, tartalmát legkésőbb a...

Elvonulnak a felhők,...

Elvonulnak a felhők, napsütéses órák várnak ránk csütörtökön Az éjszaka második felében a Dunántúlon kissé csökken a felhőzet, ott foltokban köd képződik.  Csütörtökön kora délelőtt...

Állami intézmények...

Állami intézmények informatikai rendszerét törte fel egy 15 éves fiú Állami intézmények informatikai rendszerét törte fel egy tinédzser, információs rendszer vagy adat megsértésével gyanúsítják -...

Érkeznek a felhők, szerdán már az eső is eleredhet

Érkeznek a felhők, szerdán már az eső is eleredhet Szerdán délelőttől délnyugat felől újabb felhősödés várható, a délnyugati tájakon legfeljebb pár, máshol legalább néhány órára kisüt a nap.    A déli óráktól délnyugat felől egyre többfelé valószínű eső, zápor, néhol zivatar. Reggelig gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, napközben megélénkül a délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14, 19 fok között alakul, de északkeleten 10, 13 fok is előfordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 26, 31 fok között várható, de a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegységben 22, 25 fok...

Több áruházlánc kiegészíti a nyugdíjasok utalványait

Több áruházlánc kiegészíti a nyugdíjasok utalványait Kiegészítik a nyugdíjas utalványokat több bevásárlóhelyen is - közölték áruházláncok az MTI-vel.  Az Aldi arról tájékoztatott, hogy 1000 forint értékű kupont ad a legalább 8000 forint értékű, legalább részben nyugdíjas élelmiszer-utalvánnyal fizetett vásárlásokhoz.A nyugdíjas kupon a készlet erejéig, de legkésőbb 2025. október 31-ig érhető el a pénztáraknál, és november 30-ig váltható be - írták.A Lidl vásárlásonként 500 forintos kupont ad azoknak nyugdíjasoknak, akik legalább 5 ezer forintért az üzleteikben vásárolnak utalvánnyal.Amennyiben a nyugdíjasok a Lidl-kupon...

Felhőkkel indul a kedd, aztán kiderül az ég

Felhőkkel indul a kedd, aztán kiderül az ég Kedd délelőtt még többfelé felhős és főként keleten, északkeleten záporos, zivataros idő várható.  Délután már nagyrészt napos időre számíthatunk fátyol- és gomolyfelhőkkel, és egyre inkább az északkeleti harmadban alakulhatnak ki elszórtan zivatarok. A csapadékgócokat elsősorban felhőszakadás, de akár kisebb méretű jég, valamint erős, viharos széllökés kísérheti. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 24 és 30 fok között várható, de az északkeleti tájakon ennél kissé hűvösebb is lehet.