Kedden reggel már kapunk egy kis ízelítőt az őszből
Kedden késő délutánig derült vagy gyengén felhős lesz az ég, majd a délnyugati megyékben megnövekszik a gomolyfelhőzet, arrafelé helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. Hajnalra átmenetileg párássá válik a levegő, foltokban köd képződhet. A délkeleti, déli szél hétfőn és kedden is többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szeszélyes területi eloszlásban általában 5, 14 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 24, 29 fok között valószínű.
Hamarosan ismét visszaválthatók lesznek az üvegek
A betétdíjas üvegvisszaváltási rendszer bevezetésének lehetőségéről szóló kutatás eredménye szerint a megkérdezettek jelentős része a visszaváltó automaták elhelyezését támogatja, melyeket elsősorban nagyáruházakban látnának szívesen - hangzott el hétfőn a veszprémi Pannon Egyetemen a kutatás eredményeit bemutató rendezvényen. Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára az eseményen közölte: az a cél, hogy minél nagyobb arányban visszaválthatók legyenek...
Kiderült, hány fertőzöttre számítanak a legrosszabb esetben
A szakemberek által meghatározott legrosszabb várható koronavírus-fertőzöttségi mutatók kétszeresét is ki kell bírnia a magyar egészségügyi kapacitásnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén. A kormányfő napirend előtti felszólalásában kifejtette: az orvosok, matematikusok szerint legrosszabb esetben egyszerre 200 ezer fertőzött lehet az országban, közülük várhatóan 16 ezernek lehet szüksége kórházi kezelésre és 800-nak lélegeztetőgépre. A kormány a biztonság kedvéért ennek kétszeresével számol - közölte Orbán Viktor, hozzátéve:...
Újból üzembe helyezik a...
Újból üzembe helyezik a Dél-Pesti Centrumkórház (DPC) sátorrendszerét, amelyben a koronavírus-fertőzöttek előzetes szűrését végzik. A Szent László Kórház telephelyén a...Országos tisztifőorvos:...
A tavaszi időszakkal ellentétben most nem az idősek közül, hanem a fiatalabb korosztályból kerül ki a legtöbb koronavírus-fertőzött - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért...Újra dolgozni kezdenek az...
Ismét felállítják azokat a szakmai csoportokat, amelyek a tavaszi védekezés során már sikeresen működtek - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a Facebookon közzétett...Orbán Viktor: lesznek meleg...
Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog - írta a koronavírus-járvány elleni védekezésről Orbán...
A hét második felében...
A jövő hét elején is sok lesz a napsütés és marad a meleg, többfelé 30 Celsius-fok közeli értékekkel, a hét második felében...
Nézze meg a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...
Novák Katalin: meg kell őrizni a családpolitikai eredményeket
A kormány eddig elért családpolitikai eredményeinek megőrzése az elsődleges feladat a koronavírus-járványt kísérő világszintű gazdasági válságban - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszteri poszt jelöltje a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Novák Katalin úgy fogalmazott, a jelenlegi, mindenki előtt ismeretlen helyzetben nem is kis ambíció azt kitűzni, hogy a családtámogatási rendszer egyetlen elemét se kelljen kivezetni a gazdaság teljesítőképessége miatt. A leendő miniszter célként jelölte meg azt is, hogy a családoknak ne kelljen feladniuk, sőt lehetőség...
Tovább szigorodik a maszkhasználat a vonatokon és a buszokon
A MÁV-Start és a Volánbusz a napokban megjelent kormányrendelet értelmében hétfőtől tovább szigorítja a maszkhasználatot: azt már nem csak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező lesz hordani, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága vasárnap az MTI-vel. A közlemény szerint a szigorítás a 6. életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenkire vonatkozik. A vasúttársaság és a Volánbusz minden olyan utasát kizárja az utazásból, aki nem a rendeletben előírt módon...
Így működött az elvtársak Magyarországa, avagy a Béres Csepp feltalálójának története
Vasárnap este 21. 15-től nézhetjük meg a Duna Televízión a Béres Csepp feltalálójának, Béres József életéről készült magyar játékfilmet. Az alkotás a kutató drámai, izgalmas sorsát, s a hatalommal vívott heroikus harcát mutatja be. Béres Csepp. Egészen biztosan mindenki hallott már a szerről, feltalálója, Béres József sorsáról, küzdelmeiről talán már kevesebben. Akik a 70-es, 80-as években értesültek is a vele történtekről, azok emlékeit "lassan békévé oldja az emlékezés", a fiatalabb generációk számára pedig egyenesen elképzelhetetlen mindaz, amit átélt a...
Koronavírus: brutálisan...
Elhunyt nyolc beteg, és újabb 1070 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu...
Világszerte csaknem 31...
Már 30 685 001 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 955 843, a gyógyultaké...
Megérkeztek az ötös lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
Nem vicc: megalakult a...
Nem csupán parlamenti jelenlétre, hanem döntő befolyásra törekszik a magyar közéletben a szombaton megalakuló Volner Párt -...
Kunhalmi és Tóth...
Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalant (képünkön) választotta az MSZP társelnökévé szombaton a párt online kongresszusa. A...
Müller Cecília: most a...
A koronavírus-járvány első hulláma elsősorban az idősebbeket érintette, most viszont a 20-29 éves korosztályból kerül ki a...
A fagyos tavaszi időjárás okolható a drága gyümölcsökért
A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán. Mártonffy Béla hozzátette: március végétől 8-10 naponként háromnapos éjszakai fagyok rontották a kajszibarack-, az őszibarack-, a cseresznye-, a körte- és az almatermést - mondta. Kitért arra is, hogy a zöldségek ára mindössze néhány százalékkal emelkedett tavalyhoz képest. Egyes termékeknek, mint például a paradicsomnak, alacsonyabb is az áruk - jegyezte meg Mártonffy Béla.
Marad a hitelmoratórium, további hat hónapig nem kell fizetni a törlesztőrészleteket
A munkahelyeket és a családok életszínvonalát a járvány ideje alatt is meg kell védeni - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban, bejelentve, hogy a háztartásoknak nyújtott hitelmoratóriumot - bizonyos társadalmi csoportok esetében - 2021. január 1-jétől további hat hónapig meghosszabbítják. A kormányfő a gazdaságvédelmi operatív törzs ülése után közölte: meghosszabbítják a moratóriumot a gyermeket nevelő családoknál - függetlenül attól, hány gyermeket nevelnek -, a nyugdíjasoknál, a munkanélkülieknél és a közfoglalkoztatottaknál. A...
Terjed a koronavírus Baranyában is, nagyot emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma
Elhunyt hat krónikus beteg, és újabb 809 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton. A kormányzati portálon azt írták: 16 920-ra nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 675-re emelkedett, 4382-en már meggyógyultak. Baranyában 30 új fertőzöttet azonosítottak, számuk ezzel a járvány kezdete óta 349-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 11 863. Az aktív fertőzöttek 41 százaléka, az elhunytak 58 százaléka, a gyógyultak 40 százaléka budapesti. Kórházban 386 koronavírusos beteget ápolnak,...
A rovat további témái
- Igen hűvös lesz a hajnal, a folytatásban sem lesz kánikula
- Minden idők legnagyobb otthonteremtési programja készül
- Esős éj után hűvösebb lesz az idő csütörtökön
- Véglegesen elérhető marad a telefonos gyógyszerfelírás
- XXI. Század Intézet: európai népszerűségrekorder a Fidesz
- Egyre nagyobb a nyomás a déli határzáron, de biztosan őrzi hazánk határait
« Előző
7911 | 7938 | 7965 | 7992 | 8019 | 8046 | 8073 | 8100 | 8127 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...

