A Fidesz szerint büdös bunkó módon viselkedik Jakab Péter

2020. október 27. kedd 14:22

A Fidesz szerint büdös bunkó módon viselkedik Jakab Péter

A Fidesz felszólítja a Demokratikus Koalíciót, hogy valljon színt az erzsébetvárosi áramlopási üggyel kapcsolatban: ki tudott a bűncselekményről és hová ment az így szerzett pénz. 

 

 

Halász János (képünkön), a Fidesz-frakció szóvivője keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a napokban kiderült, hogy a DK-s vezetésű erzsébetvárosi önkormányzatnál igen súlyos bűncselekmény történhetett, a kerület DK-s frakcióvezetője ugyanis, aki egyúttal programozó matematikus, illegálisan az önkormányzat hálózatára kötött egy kriptovalutát bányászó számítógépet.

Hozzátette: a DK-s politikus ezzel valószínűleg nagy pénzeket keresett, és mindezt úgy tette, hogy "ipari mennyiségben" lopta az áramot az önkormányzattól, egyúttal pedig kiszolgáltatta az önkormányzat informatikai hálózatát a nemzetközi internetes bűnözésnek is.

Halász János szerint az ügy nagyon sok kérdést felvet, hiszen az illegális és nem szokványos számítógépet nagyon sokan láthatták nap mint nap, többek között a DK helyi polgármestere, Niedermüller Péter és a DK helyi országgyűlési képviselője, Oláh Lajos is, akik rendszeresen megfordultak a szóban forgó irodában.

"Gyurcsányéknak színt kell vallania a DK áramlopási ügyében" - hangoztatta a szóvivő.

"Kik tudtak a Gyurcsány-pártban az erzsébetvárosi lopásról? Hová ment a bűncselekménnyel szerzett pénz? Kiket gazdagított? Netán a DK pártkasszáját finanszírozzák így?" - sorolta a kérdéseket, amelyekre választ várnak a DK-tól.
Kérdésre válaszolva úgy értékelt: az ügyben megkerülhetetlen a DK felelőssége.

A szóvivőt arról is kérdezték, hogy a Fidesz egyetért-e Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének kijelentésével, miszerint a parlamentben három képviselő - a független Hadházy Ákos, a párbeszédes Tordai Bence és a jobbikos Jakab Péter - pszichopata.

Mindannyian láthatjuk, hogy ezek a képviselők hogyan viselkednek a parlamentben, és bizton állíthatjuk, hogy ez nem normális viselkedés; "mondhatjuk azt is, hogy nem normálisak" - kommentált.

Hozzátette: Jakab Péter kapcsán korábban már Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is véleményt mondott, amikor a jobbikos politikus viselkedését "büdös bunkónak" nevezte.

Ez nemcsak a frakcióvezető álláspontja, hanem a frakcióé is, a KDNP álláspontja pedig az, hogy Jakab Péter inkább pszichopata - mondta Halász János.

MTI