Szinte mindenütt fagyni fog éjjel, zúzmarás köd is lehet
Éjszaka közepesen felhős idő várható, főként az északkeleti megyékben, de néhol a délnyugati országrészben is zúzmarás köd képződhet. Csütörtökön is sok lesz felettünk a felhő, néhány órás szűrt napsütés valószínű, viszont keleten borult maradhat az idő. Csütörtökön estétől csapadékzóna érkezik, elsősorban az északi országrészben lehet vegyes halmazállapotú csapadékra számítani. Keleten mérsékelt marad a légmozgás, másutt az északnyugati szelet élénk, néhol esetleg erős lökések kísérik. Csütörtökön a Duna-Tisza közén erősödik meg a nyugati, délnyugati szél, estétől...
Várandós felesége meggyilkolása miatt áll bíróság előtt egy férfi
Várandós felesége brutális meggyilkolása miatt állt szerdán a Szegedi Törvényszék elé egy szerb-magyar kettős állampolgárságú férfi. A 41 éves férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint magzatelhajtás bűntettével vádolják. A vádirat szerint a válást tervező vádlott 2020. november 6-án reggel, szegedi otthonuk hálószobájában két késsel rátámadt hét hónapos várandós feleségére. A védekező nőt több mint harmincszor szúrta meg; elsősorban a fejét és a felsőtestét támadta, olyan erővel, hogy az egyik kés pengéje is eltört. A szúrások közül több a...
Csütörtöktől lehet benyújtani a választáshoz kapcsolódó kérelmeket
Csütörtöktől lehet az április 3-ai országgyűlési választáshoz és a vele egy napon tartott országos népszavazáshoz kapcsolódó, a szavazóköri névjegyzékkel összefüggő kérelmeket benyújtani a választási irodáknál. A jogszabály előírása szerint csak a szavazást megelőző 66. naptól, vagyis az idei parlamenti választás és népszavazás esetében január 27-től lehet ezeket a választási kérelmeket benyújtani a választási irodákhoz. A választópolgárok az átjelentkezésre, a külképviseleti szavazásra jelentkezésre, a mozgóurna-igénylésre vonatkozó kérelmeiket nyújthatják be...
Jelentősen enyhül az idő,...
Szerda reggelig országszerte általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, legfeljebb átmeneti, kisebb szakadozások lehetnek...
Április után kiegészíti a...
Orbán Viktor miniszterelnök a Győr-Moson-Sopron megyei Kóny községben meglátogatta Tóth Gábor tűzoltót, feleségét, Pálmát és...
Jön a magyar euró bankjegy:...
A keszthelyi Festetics-kastélyt ábrázolja majd az új nulla eurós bankjegy, amelyet februártól lehet megvásárolni. Fókás Andor...
Több mint tíz százalékkal...
A múlt év novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 320 800 forint volt, mindkettő 10,1...Ismét kutya hideg lesz...
Kedden általában közepesen felhős idő valószínű, az északkeleti határ mentén lehet borult az ég. Csapadék délelőttig nem valószínű, utána az északkeleti határ mentén gyenge havazás, a...Gyászol a sportvilág:...
Ötvenegy esztendős korában, hétfőn elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász. ...
Több mint négyszáz határsértőt fogtak hétvégén
Péntektől vasárnapig 455 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 184, szombaton 176, vasárnap 92 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a katonák és rendőrök. Emellett a horvát, román, ukrán határnál és az ország belsejében elfogtak három határsértőt, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Az elmúlt héten az ország területén 1394...
Célszerű mielőbb nyilatkozni az szja-kedvezményekről
Az szja-kedvezményre jogosultanak érdemes már januárban kitölteniük az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy munkáltatójuk mielőbb figyelembe vegye a nekik járó kedvezményeket - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében. Kiemelték, hogy az adóelőleg-nyilatkozatot a dolgozó tölti ki és adja át munkáltatójának, kifizetőjének. Az adóelőleg-nyilatkozatot online is be lehet nyújtani a NAV honlapjáról elérhető Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA), amelynek használatához mindössze KAÜ-azonosítás - például...
Az elkövetkező napokban is hideg időnk lesz, csak úgy repkednek majd a mínuszok
Napos, de hideg idővel kezdődik a jövő hét. Helyenként mínusz 15 Celsius-fok alá csökken a hőmérséklet és többfelé napközben is mínuszok lesznek. A következő napokban mérséklődik a hideg, viszont jellemzően borús lesz az ég. Többször várható csapadék, eső, ónos eső, havazás is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn a nyugati határ közelében délelőtt még havazhat, de délután ott is kiderül az ég, ezzel együtt a csapadék is megszűnik. Máshol jellemzően száraz, napos idő várható. Hajnalra...
Két telitalálatos szelvény...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...
Kizárta az MSZP a...
Az MSZP elnöksége vasárnapi rendkívüli ülésén kizárta soraiból Bangóné Borbély Ildikót, miután megállapította, hogy az...
Elkésett a balliberális...
A vonatkozó jogorvoslati határidők miatt április 3-án nem lehetséges megtartani a baloldal által a Fudan Egyetem és az...
A gyermek az első a nemzeti...
A nemzeti kormány számára mindig is a gyermek volt az első - mondta a családokért felelős parlamenti államtitkár vasárnap, a...
Halálos tűzeset történt az...
Tűz ütött ki vasárnap reggel a budapesti Szent Imre kórházban, a lángokat a tűzoltók kora délelőttre eloltották. A tűzben egy...
Elemző: a baloldal...
Márki-Zay Péter véletlen elszólásai, utalásai azt mutatják, hogy a baloldal világképe egy kicsit sem változott a 2010...
Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki:Nyerőszámok: 4 (négy) 6 (hat) 15 (tizenöt) 32 (harminckettő) 83 (nyolcvanhárom)Joker: 626333
Éjszaka, s vasárnap napközben is úkabb havazás várható
Éjjel a Dunántúl nagyobb részén, illetve az északkeleti megyékben beborul az ég, máshol többnyire derült idő várható. A felhős részeken hószállingózás, gyenge havazás előfordulhat. Vasárnap a Tisza vonalától nyugatra erősen felhős vagy borult idő várható, csak a délutáni óráktól csökken majd a felhőzet. A nyugati határ mentén vegyes halmazállapotú csapadék, míg a Nyugat-Dunántúl többi részén havazás valószínű, amely várhatóan egész nap kitart majd. A Tiszántúlon változóan felhős idő lesz a jellemző, egy-egy hózápor kialakulhat, majd estére kiderül az ég. Az erős...
Halálra éheztette állatait egy házaspár
Állatkínzás miatt állítottak elő a rendőrök egy házaspárt Budapest XXI. kerületében - közölte a police.hu szombaton. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a járőrök bejelentés nyomán mentek ki egy csepeli családi házhoz hétfő délután. A ház udvarán egy ló, egy kecske és egy házi disznó tetemét, és több legyengült, láthatóan rossz körülmények között tartott, ellátatlan állatot találtak. A hatósági állatorvos elsődleges vizsgálata alapján egyértelműen megállapítható, hogy az állatok elhullását a táplálékhiány okozta - tették hozzá. A rendőrök az...
A rovat további témái
- Hófúvás veszélyére figyelmeztet a Magyar Közút
- Február 15-től jön az oltási igazolvány - Íme, a részletek
- Érdemes már nyilatkozni az adókedvezményekről
- XXI. Század Intézet: kudarcos a baloldal népszavazási kezdeményezése
- Csalók másolták le a NAV új honlapját
- Orbán: Magyarország nem lesz bevándorló ország, a magyarokban hiszünk, nem a migránsokban
« Előző
5481 | 5508 | 5535 | 5562 | 5589 | 5616 | 5643 | 5670 | 5697 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bezzeg Románia: megint majd'...
- Kutyaviadal Mohácson: letöltendő...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Szekcsői férfi törte fel a hétvégi...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- Lámpaoszlopnak ütközött, kettészakadt...
- Ifjúsági Lelkisegély Szolgálat
- Fogathajtó bajnokság: jön a...

