Szép fogás: félmillió adag drogot foglaltak le a rendőrök
Drogot áruló apát és fiát, valamint az őket ellátó terjesztőt is elfogták a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) miskolci rendőrei. Az akcióban csaknem 463 millió forint feketepiaci értékű, több mint száz kilogramm súlyú, mintegy félmillió adagnyi kábítószert, úgynevezett kristályt foglaltak le - tették közzé szombat reggel a police.hu oldalon. Az NNI miskolci bűnüldözési osztálya három férfi ellen folytat büntetőeljárást új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók azért indítottak eljárást a 21 éves R. Erik Károly és 52 éves...
Szeles, esős, de enyhe idő vár ránk szombaton
Éjszaka átmenetileg kiderül az ég, majd északnyugat felől vastagabb felhők érkeznek, így holnap erősen felhős vagy borult lesz az ég felettünk. Számottevő csapadékra éjszaka az északkeleti határ mentén, szombaton a Dunántúl délnyugati részein és a déli határ közelében lehet számítani, holnap kisebb eső, zápor azonban máshol is előfordulhat. A kezdetben még élénk, erős nyugati, délnyugati szél éjszaka északnyugatira fordul, és az északi megyékben megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de a szélvédett északi...
Megdőlt csütörtökön az országos melegrekord
Az országos melegrekord mellett a fővárosi szélrekord is megdőlt csütörtökön - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a honlapján. Azt írták: csütörtökön a melegfront mögötti délnyugati szél a Győr-Moson-Sopron megyei Fertőrákoson 21,5 Celsius-fokra melegítette fel a levegőt. Ez csaknem három fokkal magasabb, mint az eddigi február 17-ei, 18,6 fokos csúcsérték, amelyet 1998-ban mértek a Baranya megyei Sellyén.Emellett ismét megdőlt a napi fővárosi szélrekord is este, amikor a hidegfrontot kísérték viharos széllökések. Mostanáig ezen a napon óránkénti...
Korrupció miatt emeltek...
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények...
Tíz migránst fogtak el a...
A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő járőrök csütörtökön 21 óra 30 perckor 10 külföldit tartóztattak fel...
Nézze meg, milyen idő vár...
Borúsabb és kissé hűvösebb idő várható a hétvégén. Csapadékra is készülni kell, továbbá hajnalban mínuszok is lesznek, a...
A Fidesz-KDNP hivatalosan...
Hivatalosan is döntött a Fidesz- és a KDNP-frakció arról, hogy Novák Katalin volt családügyi minisztert jelöli köztársasági...
Több mint hat százalékkal...
Tavaly Budapesten átlagosan 3 százalékkal, míg a nagyobb vidéki városokban több mint 6 százalékkal emelkedtek az albérletárak - közölte az Otthon Centrum ingatlanközvetítő az MTI-vel...Ötéves kislányát...
Folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és többrendbeli gyermekpornográfia bűntette miatt jogerősen kilenc év...
Halott apjával élt egy ingatlanban egy körözött férfi
Halott édesapjával élt egy ingatlanban egy 53 éves, körözött férfi Mosonmagyaróváron. A férfi édesapja halála után felvette annak nyugdíját - közölte a police.hu oldalon a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. A közlemény szerint a járőrök azért mentek a mosonmagyaróvári ingatlanhoz, mert információjuk volt arról, hogy a körözött férfi ott tartózkodik. Miután elfogták, a férfi elmondta, hogy az ingatlanban együtt él tavaly januárban elhunyt édesapja holttestével, amelyet letakart, azóta nem járt a szobájában. A rendőrök megtalálták a mumifikálódott...
Századvég: tovább zuhant Márki-Zay Péter népszerűsége
Januárról februárra 59-ről 62 százalékra nőtt a Márki-Zay Péterről, "a baloldal kormányfőjelöltjéről negatívan vélekedők aránya", miközben újabb szimpatizánsokat nem tudott szerezni a politikus - emelte ki legfrissebb közvélemény-kutatásából az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a Századvég Alapítvány. "A közelmúltban Márki-Zay Péter részéről több olyan állítás is napvilágra került, amelyek keretében a hódmezővásárhelyi városvezető a magyar politikai kultúra általánosan elfogadott szabályait zárójelbe téve nyilvánult meg közéleti...
Jöhet eső, szél, s mellé majd' húsz fok csütörtökön
Éjjel jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az ország északi felén több helyen, másutt néhol valószínű eső. Csütörtökön egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. Felhőátvonulások várhatók, a délutáni, esti óráktól egyre kevesebb felhővel. Főként hazánk északkeleti felén több helyen eleredhet az eső, záporeső. Egy-egy zivatar sem kizárt. Az esti órákban csökken a csapadékhajlam. Holnap a déli, délnyugati, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szelet erős, elsősorban hazánk északi felén viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai...
Szili Katalin: készen...
A cél az, hogy a magyar nemzeti közösségek büszkén tudják megélni magyarságukat, nemzethez tartozásukat, jó állampolgárai...
Varga Judit: politikai...
Politikai döntésnek, a gyermekvédelmi törvény miatti újabb politikai nyomásgyakorlásnak tartja az igazságügyi miniszter az...
Nagyon kevés csapadék...
Az ötödik legszárazabb volt az idei január az 1901 óta vezetett mérések között - közölte az Országos Meteorológiai...
Kölyökkutyákat koboztak el...
22 kölyökkutyát koboztak el a pénzügyőrök Nyugat-Magyarországon Az elmúlt héten. Az állatokat útlevél és azonosító nélkül,...
A honvédség képes...
A Magyar Honvédség a jelenlegi helyzetben is képes szavatolni a magyar emberek biztonságát - mondta a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. ...Házfalnak csapódott...
Házalnak csapódott egy határsértőket szállító furgon szerdára virradóra Forráskúton - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei...
Esős, felhős éj után nappal sem lesz zavartalan a napsütés
Az éjszaka folyamán mindenütt erősen megnövekszik a felhőtakaró és északkelet felé terjeszkedik a csapadékrendszer. Hajnaltájt a Dunántúlon már megszűnik a csapadéktevékenység, szakadozni kezd a felhőzet, emellett foltokban pára, köd képződhet. Szerdán a felhők zöme kelet felé vonul, de a déli megyékben is lehetnek átmeneti felhősebb periódusok. Délutánra az említett tájakon is gyengén felhős, napos időre van kilátás. Késő délutántól nyugat felől ismét vastag felhők sodródnak hazánk fölé. Este nyugatira, északnyugatira fordul a szél, de mérsékelt marad....
Varga Mihály: történelmi léptékű a GDP-növekedés
Tavaly a magyar gazdaság 7,1 százalékkal nőtt, ezzel a magyar gazdaságtörténet legnagyobb éves növekedése lett a 2021-es - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A tárcavezető a reggel megjelent statisztikát kommentálva kiemelte: az adatok két dolgot mindenképpen mutatnak, egyrészt bebizonyosodott, hogy eredményes az adócsökkentésre, a családok és a vállalkozások támogatására, valamint a beruházásokra épülő gazdaságpolitika. Ezek gyors visszaépülést tesznek lehetővé egy válság után is - mondta. Rámutatott: uniós...
Hetvenhét éve robbantották fel Budapest hídjait
Budapest ostroma a második világháborúban 1944. december 25-től 1945. február 13-ig folyt. A halottak száma százezer fölé emelkedett, romhalmazzá váltak értékes épületek, és a főváros hídjai is megsemmisültek. A visszavonuló német csapatok 1945. január 18-án robbantották fel az Erzsébet királynéról elnevezett átkelőt, a Lánchidat és a Margit híd addig még álló három budai nyílását. A Boráros téri Horthy hidat 1945. január 14-én, a Ferenc József hidat, a mai Szabadság hidat január 16-án döntötték romba. A Margit híd pesti szakasza 1944. november 4-én semmisült...
A rovat további témái
- Az ügyészség szerint nem erőszakolták meg kollégái a rendőrnőt
- Volt, ahol a hatósági ár másfélszeresét kérték az étolajért
- Megvan, pontosan mennyit növekedett a magyar GDP
- Napsütéses, enyhe időre számíthatunk kedden
- A roma önkormányzatnak nem lesz nemzetiségi listája
- Csaknem hétszáz határsértő ellen intézkedtek hétvégén
« Előző
5373 | 5400 | 5427 | 5454 | 5481 | 5508 | 5535 | 5562 | 5589 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Megnyitották a Hullámfüdő uszodáját is
- Kedden Mohácson, szerdán Pécsen...
- Nyugodtan szárnyalhatnak a gólyák és...
- Végzett a családjával egy férfi,...
- Ön kinek adna díszpolgári címet...
- Három autó ütközött, lezárták a 6-ost...
- Hatalmas mennyiségű hulladék ég a...

