Április 11-én rendezik meg a Versmaratont
Április 11-én, a költészet napján rendezik meg a Versmaratont, amelyen hatvanegy költő tizenkét órán át olvassa fel verseit Budapesten, a Márványteremben. A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvényét április 11-én 10 és 22 óra között - olvasható a szervezők MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Mint írják, az idén a már megszokott módon, ismét tizenkét órán át olvassák fel a szerzők Az év versei...
Eggyel több országos listás mandátumot nyert a Fidesz
Eggyel bővült, 136-ra nőtt a Fidesz-KDNP által elnyert mandátumok száma, a DK-Jobbik-LMP-MSZP-Momentum-Párbeszédé pedig eggyel csökkent - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból. Az NVI vasárnap kezdte meg a levélben érkezett szavazatok számlálását. Csütörtök reggelig 161 548 érvényes levélszavazatot számoltak össze, ebből 151 279-et kapott a Fidesz-KDNP pártszövetség, míg DK-Jobbik-LMP-MSZP-Momentum-Párbeszéd 7 006-ot, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 1 705-öt. A határon túli magyarok által leadott levélszavazatokat az országos listás mandátumok szétosztásánál...
Marad a meleg, de jön az eső is csütörtökön
Csütörtök napközben nyugat felől szakadozni kezd a felhőzet, a Tiszántúl kivételével többórás napsütés várható, majd késő délutántól ismét megnövekszik a felhőzet. Napközben eső, zápor a legnagyobb valószínűséggel a déli és keleti területeken fordulhat elő, az Északi-középhegység nyugati részén némi eséllyel zivatar is lehet. A déli, délnyugati, holnap a Dunántúlon az átmenetileg északnyugatira forduló szelet kísérhetik élénk, helyenként erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 7 fok között várható, délkeleten azonban pár fokkal enyhébb,...
Orbán Viktor azonnali...
Telefonon beszélt szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Orbán Viktor újraválasztott miniszterelnök, aki azonnali tűzszünetet...
Tovább gyengült a forint,...
Kora reggelhez képest gyengült a forint a főbb devizákhoz képest, drágult a kőolaj és minimálisan emelkedett a gázár is. Az euró 378,42 forintra erősödött 13...Több mint 316 ezer...
Több mint 316 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből több mint 200 ezret már felbontottak, és ezek közül csaknem 171 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat - derül ki a...Vádat emeltek egy nő ellen,...
A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt egy 55 éves nővel szemben, aki azért, hogy balesetbiztosítás címén - csalárd módon -...
Bekérették a...
Itt az ideje, hogy az ukrán vezetők befejezzék Magyarország sértegetését és tudomásul vegyék a magyar nép akaratát" - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a...Na végre! Ismét tavasz...
Szerda reggelre az északi megyékben is csökken a felhőzet, a nap nagyobb részében túlnyomóan napos idő várható számottevő csapadék nélkül. Késő délutántól, kora...Három hónap alatt 37-en haltak meg lakástűzben
Az év első három hónapjában 2604 lakástűz miatt riasztották a tűzoltókat. Ezekben 37-en életüket vesztették, 175-en pedig megsérültek, többségük füstmérgezést szenvedett - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedden az MTI-t. Mukics Dániel közleménye szerint a lakástüzek áldozatainak átlagéletkora 65 év, a legfiatalabb 32, a legidősebb 102 éves volt. A szóvivő megjegyezte, hogy leggyakrabban idős emberek válnak lakástüzek áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, addigra már halálos mennyiségű füstöt lélegeznek be. Mint...
Donald Trump is gratulált Orbán Viktor győzelméhez
Telefonon gratulált kedden Donald Trump korábbi amerikai elnök Orbán Viktornak pártja választási győzelméhez - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Hozzátette: a nap folyamán Orbán Viktort felhívta Abdel-Fattáh esz-Szíszi, Egyiptom elnöke, Recep Tayyip Erdogan török államfő, Szadir Zsaparov kirgiz elnök, valamint Rumen Radev Bulgária elnöke is; mindegyikük gratulált Orbán Viktornak a választási sikerhez, és kifejezték szándékukat a Magyarországgal kiépített kétoldalú kapcsolataik további erősítésére.
Megint megdőlt egy országos hidegrekord
Hétfőn is megdőlt egy országos hidegrekord, Kékestetőn mínusz 7 Celsius-foknál hidegebbet mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a honlapján. Mint írták: a Kárpát-medencét kitöltő hideg légtömeg, valamint a csökkenő felhőzet hatására hétfő reggelre nagy területen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A Heves megyei Kékestetőn mínusz 7,1 fokig hűlt le a levegő, amellyel megdőlt az országos napi legalacsonyabb minimumhőmérsékleti rekord. Mostanáig mínusz 7 fok volt az április 4-ei hidegrekord, amelyet 2015-ben a Nógrád megyei Zabaron mértek -...
Tragédia: öten meghaltak...
Öt ember meghalt és több mint tíz megsérült a kedd reggeli mindszenti vasúti balesetben - értesült a helyszínen az MTI...
Megerősödik a szél, érkezik...
Kedden az ország északi felén erősen felhős idő várható, és az északi határ mentén elszórtan gyenge eső, zápor is előfordulhat. Délen ezzel szemben közepesen...Elemzők szerint történelmi...
Történelmi győzelemként értékelték az Orbán Viktor kormányfő vezette Fidesz-KDNP által a vasárnapi országgyűlési választásokon...
Megdőlt az országos...
Megdőlt az országos nappali hidegrekord vasárnap Kékestetőn - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a honlapján. Vasárnap is a hűvös, télies időjárás volt...137 szabálysértési és 247...
A kampányidőszak kezdetétől, február 12-étől vasárnap éjfélig a rendőrségen országosan 247 büntetőeljárás, valamint 137...
Némileg erősödött a forint...
Szerény, 0,1-0,2 százalékos erősödést ért el a forint a főbb devizákkal szemben péntek esti árfolyamához képest hétfő reggelre. Az eurót a péntek esti 367,83...Gyurcsány elismerte az óriási buktát, az ellenzék máris rárontott Márki-Zay Péterre
"Súlyos vereséget szenvedtünk", súlyos vereséget szenvedett a közös álom arról, hogy milyen Magyarországot szeretnénk - értékelt a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfőre virradó éjjel az országgyűlési választás eredményeire reagálva. Gyurcsány Ferenc a Márki-Zay Péter által vezetett ellenzéki együttműködésre utalva azt mondta: "a közös hajónak tovább kell mennie", ugyanakkor egyetértését fejezte ki azokkal, akik szerint a hajó vezetését nem a "legjobb kapitányra" bízták. A DK elnöke azt mondta: a választás nem volt szabad és nem...
Több mint kilencszáz határsértő ellen intézkedtek hétvégén
Péntektől vasárnapig 947 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 429, szombaton 285, vasárnap 180, jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a katonák és rendőrök. Emellett az elmúlt héten a horvát, román, ukrán határnál és az ország belsejében négy határsértőt fogtak el, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Az elmúlt héten az...
Orbán Viktor: akkora győzelmet arattunk, hogy az a Holdról is látszik
Hatalmas győzelmet arattunk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Bálna rendezvényközpontban tartott eredményváró eseményen vasárnap. A miniszterelnök úgy fogalmazott, még a Holdról is látszik a győzelem mértéke, de Brüsszelből egészen biztosan. A kormányfő mindenkinek megköszönte a győzelemhez vezető áldozatos munkát, beszédében külön köszöntötte a határon túli magyarokat. Mint mondta, így adtak egy esélyt, hogy továbbra is segíthessünk nekik. A kárpátaljai magyaroknak azt üzente, ne féljenek, tartsanak ki, az anyaország velük van.- Mindent meg fogunk tenni...
A rovat további témái
- Medián: A Fidesz-KDNP nyer, 121 mandátumok lehet
- Na végre! Az előttünk álló héten ismét tavasz lesz, húsz fokkal
- Meghoztuk a hatos lottó friss nyerőszámait
- A fővárosban hidegrekord dőlt, másutt 10 centiméternyi hó esett
- Negyed órán belül ki kell érnie a rendőrnek a szavazóhelyiséghez
- Három rendkívüli esemény történt eddig a voksoláson
« Előző
5157 | 5184 | 5211 | 5238 | 5265 | 5292 | 5319 | 5346 | 5373 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Végzett a családjával egy férfi,...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Új épületet emelnek a Fehér Gólya...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Kedden Mohácson, szerdán Pécsen...

