Vádat emeltek egy gyermekeket bántalmazó tanítónő ellen
2022. május 16. hétfő 18:00

Durva fegyelmezési módszerei miatt emelt vádat egy Veszprém megyei tanítónő ellen a Veszprémi Járási Ügyészség, miután a pedagógus több ízben bántalmazta a rá bízott gyermekeket.
A Veszprém Megyei Főügyészség hétfőn kiadott közleményében az áll: az 56 éves elkövető több mint két évtizede dolgozott pedagógusként, és 2013 óta tanított a Veszprém megyei általános iskolában, ahol ismert volt a túlzott szigorúságáról.
A tanítványaival szemben visszatérően durva, megalázó kifejezéseket használt, előfordult, hogy felrugdosta a gyerekek iskolatáskáit, földhöz vágta a füzeteiket.
Egy testvérpárral szemben, akik közül a fiú 2017-ben nyolcévesen, húga pedig 2019-ben hétévesen lett a tanítványa, szintén durva módszereket alkalmazott.
A fiút egyszer úgy megütötte, hogy az a padba verte a fejét és vérezni kezdett a szája. A kislány értelmi képességeire hibás házi feladata miatt tett bántó kijelentéseket, előfordult, hogy büntetésből elvette a tízóraiját, egy rossz feladatmegoldás miatt pedig szinte az összes lapot kitépte a füzetéből.
2020 elején egy rossz feladatmegoldást követően homlokon ütötte a padban ülő gyermeket, aki a mögötte lévő padba verte a fejét.
A gyermekeket ezt követően másik iskolába íratták, ahol a problémáik megszűntek.
Az ügyészség a tanítónővel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a bíróságnak, valamint indítványozta a tizennyolc év alattiak nevelésétől való eltiltását.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Végzett a családjával egy férfi,...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- Kedden Mohácson, szerdán Pécsen...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Új épületet emelnek a Fehér Gólya...

