Kifejezetten csípős reggelre ébredünk csütörtökön

Kifejezetten csípős reggelre ébredünk csütörtökön Derült, száraz idő várható, csütörtökön délután némi fátyolfelhőzet besodródhat hazánk fölé.    Az élénk, olykor erős északkeleti szél fokozatosan veszít erejéből. Csütörtökön az Észak-Dunántúlon megélénkül, az Alpokalján meg is erősödik a déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szeszélyes területi eloszlásban általában 4 és 9 fok között alakul. A hidegre érzékeny helyeken, fagyzugokban, a környezetüknél alacsonyabban fekvő részeken ennél hidegebb is lehet, talaj menti fagy is valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 23 és 28 fok között...

Nem lesz népszavazás a Fudan egyetem és az álláskeresési járadékról

Nem lesz népszavazás a Fudan egyetem és az álláskeresési járadékról Nem lehet népszavazást tartani a Fudan egyetem és az álláskeresési járadék ügyében az Alkotmánybíróság (Ab) döntése szerint.     Az Ab honlapján szerdán délelőtt közzétett közlemény szerint a testület alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette a Kúria népszavazási kérdés hitelesítése tárgyában hozott két végzését: a Fudan egyetem ügyében nemzetközi szerződés, az álláskeresési járadék ügyében pedig a költségvetés érintettsége miatt nem lehet országos népszavazást tartani. A Nemzeti Választási Bizottság tavaly augusztusban két ügyben hitelesítette a...

Napos, de jóval hűvösebb idő lesz szerdán

Napos, de jóval hűvösebb idő lesz szerdán Estére, késő estére a csapadékgócok fokozatosan megszűnnek, és éjszaka a felhőzet is jelentősen csökken.     Szerdán túlnyomóan derült, napos, csapadékmentes idő valószínű, inkább csak a Dunántúl felett lehet némi gomoly- és fátyolfelhőzet.   Szerdán már az északkeleti szél erősödhet meg az Alföldön és Borsodban, sőt a Viharsarokban viharos széllökés is lehet.  A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de az északkeleti megyék egyes részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali...

Kissé csitul a meleg, jön a...

Az éjszaka második felétől kezdődően több hullámban és többfelé várható zápor, zivatar, nagyobb számban az északnyugati és a középső megyékben.    A szél éjszaka az...

Vádat emeltek egy...

Durva fegyelmezési módszerei miatt emelt vádat egy Veszprém megyei tanítónő ellen a Veszprémi Járási Ügyészség, miután a pedagógus több ízben bántalmazta a rá bízott gyermekeket. ...

Orbán: nehéz körülmények...

Orbán: nehéz körülmények közepette is vállalom, hogy Magyarország előre fog menni  Nehéz körülmények közepette is vállalom, hogy Magyarország előre fog menni és nem hátra - mondta Orbán Viktor hétfőn az...

Megválasztották...

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort az Országgyűlés hétfőn.     A Fidesz elnökét - aki 2010 óta tölti be megszakítás nélkül a kormányfői tisztséget - 133 igen...

Miniszterelnököt választ az...

Miniszterelnököt választ ma az Országgyűlés. A képviselők ötödik alkalommal választhatják Magyarország miniszterelnökévé Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, a Fidesz-KDNP-listavezetőjét az...

Napsütés és záporok,...

Napsütés és záporok, zivatarok színesítik az időjárást az előttünk álló héten Változékony lesz a jövő heti időjárás: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is számítani kell - derül ki az Országos...

Kire mosolygott rá a szerencse a hatos lottón?

Kire mosolygott rá a szerencse a hatos lottón? A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 6 (hat) 11 (tizenegy) 21 (huszonegy) 28 (huszonnyolc) 40 (negyven) 41 (negyvenegy) Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt;5 találatos szelvény 56 darab, nyereményük egyenként 313 920 forint;4 találatos szelvény 2483 darab, nyereményük egyenként 7080 forint;3 találatos szelvény 43 393 darab, nyereményük egyenként 1850 forint.

Nincs megállás: több mint 12 ezren érkeztek Ukrajnából

Nincs megállás: több mint 12 ezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra szombaton az ukrán-magyar határszakaszon 5852 ember lépett be, a román-magyar határszakaszon belépők közül 6605-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap az MTI-vel.  A beléptetettek közül a rendőrség 353 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes, és ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséhez - írták. Az ukrajnai háború elől szombaton 132 ember,...

Kommentár nélkül: így festett Fiumében a 20. század első éveiben a Kossuth Lajos utca

Kommentár nélkül: így festett Fiumében a 20. század első éveiben a Kossuth Lajos utca Fiumében a ma is látható, magyarok által létrehozott Kormányzói Palota, a Tengerészeti Akadémia, vagy éppen maga a kikötő és vasöntvényei, a hullámtörő gátja, mind bizonyság arra, hogy a "magyaroknak sosem volt" tengeri kikötője az Adrián. Képünkön: a fiumei Kossuth Lajos utca a 20. Század első éveiben, egy színezett képeslapon.

Minden életszakaszban...

Minden életszakaszban támogatják a családokat A család a legfontosabb közösség életünkben, a legerősebb bástya, egyben a nemzet egyik legfontosabb erőforrása, a kormány...

Még hat napig ajánlhatóak...

Még hat napig ajánlhatóak fel az egy százalékok Eddig már több mint 875 ezer egy százalékos nyilatkozat érkezett elektronikusan az adóhivatalhoz. Május 20-ig még van idő,...

Megérkeztek az ötös lottó...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:  Nyerőszámok: 3 (három) 15 (tizenöt) 40...

A fűtési szezonnak vége, de...

A fűtési szezonnak vége, de ez nem azt jelenti, hogy a szén-monoxid veszélye is megszűnt volna. Nemcsak a fűtés miatt, hanem a nyílt égésterű vízmelegítők működésekor is keletkezhet...

Alaposan befűtenek vasárnap...

A sok napsütést vasárnap is csak kevés gomoly-, illetve fátyolfelhő zavarhatja, csapadék nem várható.    Az északnyugati, északi szelet szombaton még élénk lökések kísérik,...

Ha ilyen csibemájast vett,...

Idegen anyag kerülhetett az 500 grammos kiszerelésű Dárdás Csibemájasba, ezért ezt a terméket Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) visszahívja - jelentette be a hivatal...

Novák Katalin: minősített felelősség elnökként megmutatni, mit jelent a szülőföld

Novák Katalin: minősített felelősség elnökként megmutatni, mit jelent a szülőföld Minősített felelősségének nevezte Novák Katalin köztársasági elnök szombaton, hogy elnökként megmutassa, mit jelent számára szülőföldje, Magyarország, a honfitársai, a magyarok, és mit gondol "közös életünkről és világban betöltött helyünkről".     Novák Katalin beiktatási ünnepségén Budapesten, az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren kiemelte: ebből a személyes magyar világnézetből következnek majd cselekedetei köztársasági elnökként. Az államfő úgy fogalmazott: együtt vagyunk itt Európa szívében, az ország fővárosában, a Kárpát-medence közepén, a...

Ökumenikus istentisztelettel kezdődött Novák Katalin beiktatása

Ökumenikus istentisztelettel kezdődött Novák Katalin beiktatása Ökumenikus istentiszteletet tartottak Novák Katalin államfői beiktatása előtt szombat délelőtt Budapesten, a Kálvin téri református templomban, amelyen egyházi vezetők megáldották Magyarország új köztársasági elnökét.     Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében arról beszélt: ez az első alkalom, hogy katolikusok, reformátusok, evangélikusok "a zsidó felekezet szombati imájától kísérve", a hívők közösségében kérik Isten áldását az ország első polgárára. Ehhez szükség volt a megválasztott köztársasági elnök...

Az eddigieknél pár fokkal visszaesik a hőmérséklet

Az eddigieknél pár fokkal visszaesik a hőmérséklet Szombaton általában sok napsütésben lesz részünk, csapadék nem valószínű.    Az északnyugati, északi szelet élénk, ma időnként erős lökések kísérik, de zivatarok környezetében átmenetileg viharossá is fokozódhat a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 12 és 16 fok között alakul, de a hidegre hajlamos részeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 24 és 28 fok között valószínű.