Idén sokkal drágább lesz a magyar dinnye

Idén sokkal drágább lesz a magyar dinnye A tavalyi árához képest 30-40 százalékkal drágulhat idén a magyar dinnye, kilónkénti ára várhatóan a főszezonban sem csökken 170-180 forint alá - közölte az MTI-vel kedden az Agroinform.     A mezőgazdasági portál összefoglalója elsősorban a magasabb termelési költségekkel, illetve a termőterület csökkenésével magyarázza a drágulást. Tavaly belföldön 3500 hektáron termesztettek görögdinnyét, idén viszont a munkaerőhiány és az értékesítési bizonytalanságok miatt alig 3000 hektáron. A termelés, a szállítás, iletve a munkaerő költségeinek emelkedése szintén...

Nem semmi, hogy mekkorát ugrott az átlagkereset

Nem semmi, hogy mekkorát ugrott az átlagkereset Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 511 400 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 200 forint volt. A bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - ismertette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).     Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, a magas nem rendszeres keresetek (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás), valamint a...

Százan estek egymásnak Kerepesen, lövések is dördültek

Százan estek egymásnak Kerepesen, lövések is dördültek Két család tagjai összeverekedtek Kerepesen: legalább százan "feszültek egymásnak", és lövések is dördültek - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) kedden a police.hu oldalon.     Hárman megsérültek, három embert pedig őrizetbe vettek a rendőrök, miután a két család tagjai összeverekedtek a kerepesi Gyár utcában szombat este - írta a PMRFK. Miután sikerült szétválasztani az embereket, a rendőrök golyóálló mellényt öltöttek, mivel a lövéseket leadó emberek az egyik ingatlanban rejtőztek el, és többszöri felszólításra sem működtek együtt. Mivel...

Egyre melegebb lesz, de...

Éjszaka nyugat felől vastagabb, zártabb felhősáv érkezik, amelyből elsősorban a Dunántúl keleti felén, valamint a Duna-Tisza közén záporok, zivatarok is várhatóak.  ...

Újra cserélik a Volán...

A távolsági forgalomban is folytatódik az állami autóbuszpark megújítása: 25 új, korszerű, EURO 6 környezetvédelmi besorolásnak megfelelő motorral felszerelt, kéttengelyes, szóló autóbusz...

Iskolatáska-gyűjtés indul a...

Iskolatáska-gyűjtés indul a rászoruló gyerekek megsegítésére Idén is május 23. és június 23. között gyűjtik a használt iskolatáskákat az ország minden általános iskolájában a rászoruló...

A veszélyhelyzet...

Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, hétfőn törvényjavaslatok bizottsági jelentéseinek és az összegző módosító indítványainak vitáit folytatják le a képviselők.    ...

Napsütésre, záporokra,...

Napsütésre, záporokra, zivatarokra is készülni kell, változékony idő vár ránk Változékony idő várható a jövő héten: napsütésre, záporokra, zivatarokra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai...

Befutottak a hatos lottó...

Befutottak a hatos lottó legfrissebb nyerőszámai A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...

Átadták az új Néprajzi Múzeum épületét Budapesten

Átadták az új Néprajzi Múzeum épületét Budapesten Magyarnak lenni jó! - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Néprajzi Múzeum új, városligeti épületének vasárnapi ünnepélyes átadóján. A kormányfő hangsúlyozta: a kormány "a bizonytalan és átalakuló világ kellős közepén" döntött úgy, hogy kultúrára, kulturális terekre, múzeumokra és koncerttermekre, az épített környezet és Budapest legszebb parkjának a rendbetételére fordítja Magyarország forrásait. "Miközben mindenki azt bizonygatta, hogy nem lehet, addig mi lépésről lépésre, épületről épületre haladunk, sőt április 3-án a magyar emberek megerősítettek minket...

Halálra szúrtak egy nőt egy veszprémi gyárban

Halálra szúrtak egy nőt egy veszprémi gyárban Halálra szúrtak egy nőt egy veszprémi gyár öltözőjében vasárnap hajnalban, a gyanúsítottat a közelben elfogták a rendőrök - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel. Bartók Judit tájékoztatása szerint a rendőrségre vasárnap reggel 6 óra után érkezett bejelentés arról, hogy egy veszprémi gyár öltözőjében több késszúrással megsebesítettek egy nőt. A mentők a 45 éves nő életét már nem tudták megmenteni - tette hozzá. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 25 éves férfit a gyártól - a munkahelyétől - nem messze, egy helyi buszmegállóban fogták...

Továbbra is özönlenek az ukrajnai menekültek

Továbbra is özönlenek az ukrajnai menekültek Az ukrán-magyar határszakaszon 6092 ember lépett be szombaton Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5484-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-vel. A beléptetettek közül a rendőrség 414 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - írta a rendőrség. Az ukrajnai háború elől...

A családok megvédése a...

A családok megvédése a kormány legfontosabb feladata A kormány számára a legfontosabb, hogy meg tudja állítani a családokra ható negatív gazdasági erőket, amelyeket a háború és az...

Sok-sok napsütés mellett...

Az éjszaka második feléig a Dunántúl délnyugati, déli részén még előfordulhatnak záporok, zivatarok, majd fokozatosan lecsengenek.    Vasárnap a felhőátvonulások mellett sok...

Novák Katalin: szükség van...

Novák Katalin köztársasági elnök szerint szükség van erős, stabil, ütőképes haderőre, amely képes garantálni Magyarország függetlenségét, területi épségét és határainak katonai...

Záporok enyhíthetik a...

Hajnaltól átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de napközben már sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel.    Szombaton helyenként zápor, zivatar is előfordulhat,...

Megugrott a SZÉP-kártya...

Áprilisban megugrott a SZÉP-kártya költések értéke, az idén rekordot várnak a kártyakibocsátók, amihez a juttatások élelmiszerüzletekben történő felhasználásának július elsejéig történt...

Elmondta a vélményét az...

Elmondta a vélményét az ivóvízről Müller Cecília A vezetékes ivóvíz kiváló Magyarországon, folyamatos a víz minőségének mérése, ellenőrzése - erről az országos tisztifőorvos...

Minőségi problémák akadtak egy szeletelt disznósajtnál

Minőségi problémák akadtak egy szeletelt disznósajtnál A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szennyezettség miatt visszahívta az Auchan saját márkás 100 grammos, vákuumcsomagolt, szeletelt disznósajtját - tájékoztatta a Nébih a fogyasztókat a honlapján pénteken.     A hivatal arra kérte a vásárlókat, hogy ne fogyasszák el azokat a termékeket, amelyek lejárati ideje június első napja. Az érintett áru bármelyik Auchan üzletbe visszavihető, annak árát blokk nélkül is visszatérítik - tájékoztattak. A disznósajtot listeria monocytogenes szennyezettség miatt kellett kivonni a forgalomból. A baktérium a természetben...

Orbán Viktor: fel kell készülnünk a sorsdöntő európai választásokra

Orbán Viktor: fel kell készülnünk a sorsdöntő európai választásokra Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Tom Van Griekent, a belgiumi Flamand Érdek párt elnökét, aki a Budapesten megrendezett CPAC Hungary konferencia egyik előadója - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.     A tárgyaláson - melyen Gál Kinga, a Fidesz alelnöke és Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is részt vett - elhangzott: a kontinens konzervatív pártjainak össze kell fogniuk, hogy megvédjék a hagyományos európai életformát, amely a nemzetekre, a családokra, a hitre, a...

Kutyaviadalokat szervező bűnbandát kapcsoltak le

Kutyaviadalokat szervező bűnbandát kapcsoltak le Tizenöt embert gyanúsítanak abban a nyomozásban, amelyet egy nagykőrösi tanyán tartott kutyaviadalok miatt indítottak - ismertette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénteken a police.hu oldalon.     Azt írták, hogy tiltott állatviadal szervezése bűntettének gyanúja miatt még 2020 decemberében négy férfit fogtak el a nagykőrösi kutyaviadalokkal kapcsolatban. A gyanúsítottak között van budapesti, nagykőrösi, dunaharaszti, domaházi, zsombói, erdőhorváti és albertirsai lakos is. Két nőt és egy fiút is gyanúsítottként hallgattak ki - tették hozzá. A...