Orbán: együtt sikerülhet meghosszabbítani a jó éveket

Orbán: együtt sikerülhet meghosszabbítani a jó éveket Hét bő esztendő után a világ hét szűk esztendő felé tart, de ha dolgozunk, együtt sikerülhet meghosszabbítani a jó éveket a magyar mezőgazdaságban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos küldöttgyűlésének alakuló ülésén, csütörtökön Budapesten.     A kormányfő kiemelte: a mostani nehéz helyzetben van olyan politikai logika, amelynek megnyilvánulását több nyugati országban látni, és amely szerint tekintélyes mértékben az agráriumra akarják hárítani a válság terheit. Magyarországon ilyesmi soha nem fog történni, az agrárium kárára...

Határvadász-egységeket állítanak fel, négyezren szolgálnak majd az új alakulatnál

Határvadász-egységeket állítanak fel, négyezren szolgálnak majd az új alakulatnál Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszer és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Kormányinfót tart, amelyben tájékoztatást adtak a kormány tegnapi üléséről, majd válaszoltak az újságírók kérdéseire.      Tegnap a kormány mintegy 10 órás ülést tartott, melyen elsőként a magyar gazdaság és költéségvetés helyzetéről esett szó - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.Minden piaci aggodalom ellenére azt állapítottuk meg, hogy a magyar gazdaság stabil, fundamentumai erősek. A legfrissebb ipari termelés...

A történelmi mélypont után erősödött reggelre a forint

A történelmi mélypont után erősödött reggelre a forint Erősödött csütörtök reggelre a forint a nemzetközi devizakereskedelemben a főbb devizákkal szemben, miután az előző nap történelmi árfolyammélypontot állított be.     Az eurót a szerda délutáni 411,68 forint után 408,44 forinton jegyezték csütörtök reggel hét órakor. A dollár jegyzése 404,30 forintról 399,96 forintra csökkent, a svájci franké pedig 416,70 forintról 412,90 forintra. A forint szerdán új árfolyammélypontot ért el a főbb devizákkal szemben. Az euró legmagasabb jegyzése 416,95 forint, a dolláré 409,90 forint, a svájci franké 421,50 forint lett. Virág...

Némi csapadékot is...

Hajnalra nyugat felől előbb fátyolfelhők, később már vastagabb felhők is érkeznek, amelyek kelet felé terjednek.    A keleti országrészben pedig napos, gomolyfelhős idő...

Újra látogatási tilalom van...

Látogatási tilalmat vezettek be e héttől a Siklósi Kórházban és több budapesti intézményben is.  Visszavonásig látogatási tilalmat rendeltek el a Siklósi Kórház valamennyi...

Balesetben meghalt egy...

Személygépkocsival ütközött és meghalt egy motoros az 56-os úton Várdomb közelében - közölte honlapján a rendőrség.   A baleset az út 13-as kilométerénél történt, a motort...

Fegyveres biztonsági őröket...

A rendőrség tájékoztatása szerint jelenleg a déli határon szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őrök létszámemelése az elsődleges feladat, az önálló határrendészet felállítása...

Elvonulnak a felhők, sok...

Késő estétől csökken a csapadékhajlam, de a Tiszántúlon az éjszaka második feléig még elszórtan lehetnek záporok, zivatarok.    Szerdán már napos idő várható, keleten...

Ennyi pénzt költenek a...

Ennyi pénzt költenek a magyarok a nyaralásra Idén 130 ezer forinttal többet szán nyaralásra a magyar lakosság a járvány előtti időszakhoz képest - derült ki az MKB Bank...

Változnak a mobilos szokások, leáldozóban az sms

Változnak a mobilos szokások, leáldozóban az sms A lakossági előfizetők 2021-ben 714 millió sms-t írtak és küldtek ki a mobiljaikkal, 2018-ban azonban ez a szám még meghaladta az egymilliárdot; bár az sms-küldési kedv csökken, a mobilhívások száma, sőt a beszélgetések hossza is nő - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) .   A rövid szöveges üzenetek (Short Message Service - sms) szerepe azonban nem tűnik el: kiemelt helye van a szolgáltatók ügyfelekkel való kommunikációjában, illetve az online belépési jogosultságok ellenőrzésekor - jelezték. A közlemény szerint 2018-ban egy átlagos lakossági előfizető...

Történelmi mélyponton a forint az euróval (is) szemben

Történelmi mélyponton a forint az euróval (is) szemben Történelmi mélypontra került a forint az euróval, a dollárral és a frankkal szemben kedden 10 óra körül.     A főbb devizák 8 óra körül kezdtek el drágulni a forinttal szemben és 10 óra körül az euró 405,42 forintos, a frank 407,38 forintos, a dollár pedig 391,47 forintos történelmi csúcsig jutott. Innen mindhárom deviza minimálisan gyengült: 10.20 órakor az euró 404,88 forintot, a frank 406,56 forintot, a dollár pedig 390,76 forintot ért. Hétfőn este az euró 402,46 forintot, a frank 401,54 forintot, a dollár 385,70 forintot ért.

Jelentősen visszaesik a hőmérséklet kedden

Jelentősen visszaesik a hőmérséklet kedden Késő estétől a Dunántúlon egyre többfelé fordulhat elő zápor, zivatar.    Kedden a legtöbb napsütésre a délkeleti, míg a legkevesebbre az ország nyugati térségében számíthatunk. Délelőtt leginkább a Dunántúlon, majd délután már egyre több helyen fordulnak elő záporok, zivatarok. Az északias szél nagy területen lesz élénk, néhol erős is. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 23, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 24 és 37 fok között alakul. Az alacsonyabb értékeket az ország nyugati felén, a...

Úgy fogynak az aranytömbök,...

Megduplázódott a befektetési célú aranytömbök forgalma az év első felében, így júniusra az értékesítés meghaladta az egymilliárd forintot - közölte a BÁV Zálog hétfőn.    A...

Felhőszakadásokkal érhet...

A Dunántúlra hoz több csapadékot az érkező hidegfront - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.   Mint megjegyezték: az eddigi lényegében száraz...

Szijjártó: a migrációs...

Új veszélyességi szintre lépett a migrációs nyomás, a migránsok egyre agresszívebbek, erőszakosabbak, már felfegyverkeznek, és használják is ezeket a fegyvereket - hangsúlyozta Szijjártó...

Harmadfokú figyelmeztetést...

A hidegfront megérkezése előtt hétfőn még újra fokozódik a hőség - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében.  Az ország...

Több mint ezerhatszáz...

Több mint ezerhatszáz határsértő ellen intézkedtek hétvégén Péntektől vasárnapig 1654 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák -  tájékoztatta az Országos...

Még pár napig marad a...

Még pár napig marad a brutális forróság, aztán jön végre egy kis enyhülés Kánikulával kezdődik a jövő hét, de aztán előbb egy, majd várhatóan még egy hidegfront is eléri az országot, hatásukra pedig...

Valakinek nagyon bejött az élet, telitalálat a hatoson!

Valakinek nagyon bejött az élet, telitalálat a hatoson! A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy) 12 (tizenkettő)15 (tizenöt) 33 (harminchárom)40 (negyven) 45 (negyvenöt) Nyeremények:6 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 1.881.884.715 forint;5 találatos szelvény 50 darab, nyereményük egyenként 336 740 forint;4 találatos szelvény 2274 darab, nyereményük egyenként 7405 forint;3 találatos szelvény 38 776 darab, nyereményük egyenként 1980 forint.

Óriási riadalom a balatoni strandon: mentőhelikopter szállt le a parton

Óriási riadalom a balatoni strandon: mentőhelikopter szállt le a parton Repültek a törölközők, a stégeken száradó matracok, amikor vasárnap kora délután mentőhelikopter szállt le a balatonfenyvesi strandnál.  Senki sem tudta mi történt, amikor megjelent a mentőhelikopter a strandnál, a fürdőzők rémülten siettek ki a partra.A gép több kört is leírt egy néhány százméteres körzetben, nyilván azért, hogy alkalmas leszállóhelyet keressen, ami aztán sikerült is.Mindeközben a rotorok által keltett áramlás elrepített minden könnyű tárgyat, útra keltek a törölközők, a matracok. - Úristen, biztos megint belefulladt valaki a tóba - vélték többen is, ami...

Keletről és délről is nyomás alatt van hazánk

Keletről és délről is nyomás alatt van hazánk Magyarország egyszerre áll nyomás alatt keletről és délről - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szijjártó Péter kifejtette, keletről a háborús menekültek érkeznek, naponta 12-13 ezren, akiknek joguk van belépni Magyarországra, hiszen a "háború elől nem lehet máshova menni, mint a szomszédba". Ezzel szemben a délről érkezőknek nincs joguk az országba érkezni, hiszen az illegális migránsok több biztonságos ország határait, köztük Szerbia és Magyarország határát sértik meg - hangsúlyozta a tárcavezető. Kiemelte,...