Bánki Erik: a kata új szabályozásával a kormány visszatért az eredeti szándékhoz
A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) új szabályozásával a kormány visszatért a kiinduló ponthoz, ahhoz a szándékhoz, amiért az adónem megszületett, hogy legyen a lakosságnak szolgáltatást nyújtó, vagy termékeket értékesítő egyéni vállalkozóknak egy alacsony összegű, kevés adminisztrációval járó, észszerű adózási forma - mondta Bánki Erik, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a gazdasági bizottság elnöke szerdán az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában. Kiemelte, ilyen szakmák például a fodrász, a villanyszerelő, a műkörmös, a festő, a kézműves....
Magyarországon is eljött a pillanat, energia-veszélyhelyzetet hirdet a kormány
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszer és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos tartott Kormányinfót, amelyben tájékoztatást adtak a kormány szerdai üléséről. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó elején elmondta: Ma nem a kormánynak, hanem a kormánykabineteknek volt ülése, így ezekről a döntésekről tud beszámolni.Most Magyarországon is eljött a pillanat, hogy a kormány energia-veszélyhelyzetet hirdessen, hiszen Európa jelentős részén energiaválság...
Életfogytiglanra ítélték a VV Fanni-ügy vádlottját
Emberölés bűntettében bűnösnek mondta ki és életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék a VV Fanniként ismertté vált Novozánszki Fanni meggyilkolásával vádolt B. Lászlót szerdán. Az elsőfokú ítélet szerint a férfi leghamarabb 25 év után szabadulhat feltételesen. A vádirat szerint B. László 2017 őszén bántalmazta a nőt, majd gépkocsijával elvitte a helyszínről az értékeket és a magatehetetlen sértettet, akinek a holttestét összekötözte, nehezéket erősített rá, és másnap Szalkszentmárton közelében a Dunába dobta. B. László tagadta...
Orbán Viktor:...
A háborús energiaárak és az európai energiaellátási problémák Magyarországra is kihatnak, ezért Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggelre a Karmelita kolostorba összehívta a...Kezdődik: szerdán már 30...
Gomolyfelhős idő várható, az ország keleti felében észak felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. Elszórtan, nagyobb eséllyel keleten előfordulhat zápor, néhol zivatar, amelyek az éjszaka...Módosította az Országgyűlés...
Az eddiginél magasabb, 18 millió forintos bevételi értékhatárig alkalmazható a jövőben a kisadózó vállalkozók tételes adóját, vagyis a katát. A módosításról 120 igen szavazattal, 57 nem...Augusztusban kezdődhet a...
Augusztusban kezdődhet a határvadász egységekbe a toborzás, kiképzésük után, őszre az első egységek fel tudnak állni - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális...A kata-szabályok...
A kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvényjavaslatot tárgyalja és fogadhatja el ma az Országgyűlés, amely dönthet a 2023-as költségvetés főszámairól, valamint politikai...Szokatlanul hűvös reggelre...
Zápor, zivatar kedden az ország északkeleti harmadában fordulhat elő, másutt csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél kedden is nagy területen lesz élénk, néhol erős lökések is...Kedden érkezik a bankszámlákra az emelt nyugdíj
Átlagosan 52 ezer forint pluszpénzzel számolhatnak júliusban a nyugdíjasok; akik bankszámlára kérték az utalást, már július 12-én megkapják a július havi nyugdíjuk mellett a nyolc havi nyugdíj után járó emelést is. A kiegészítő emeléssel mintegy 2,5 millió nyugdíjasnak együttesen 184 milliárd forint pluszpénzt folyósít az államkincstár. A bankszámlára két utalás érkezik, az első a júliusi, 3,9 százalékkal emelt nyugdíj, míg a második a január-júniusi hathavi időszakra visszamenőlegesen járó emelés összegét és a 13. havi nyugdíj különbözetét foglalja magában, egy...
Magyarország tárgyalni sem hajlandó a gázembargóról
Magyarország kormánya még csak tárgyalni sem hajlandó a gázembargó kérdéséről - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Országházban. A tárcavezető Simicskó István (KDNP) napirend előtti felszólalására válaszolva kifejtette: az Európai Unió és az egész európai kontinens olyan kihívásokkal néz szembe egy időben, amelyek közül "egy is bőven sok lenne". Az Ukrajnában zajló háború rendkívül komoly biztonsági fenyegetést jelent Európa számára, és emellett "itt van az energiabiztonságunkat és a gazdasági biztonságunkat...
Több mint ezernégyszáz határsértő ellen intézkedtek hétvégén
1405 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 484, szombaton 568, vasárnap 349 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a katonák és rendőrök. Emellett elfogtak négy határsértőt az ország belsejében, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Az elmúlt héten az ország területén 3606 határsértőt tartóztattak fel és...
Megint nagyon befűtenek az...
Melegszik az idő a következő napokban: a hét második felében néhol már 35 Celsius-fokot is mérhetnek. Emellett sok napsütésre...
Meghoztuk a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...
Ezeket tudni a vasárnap...
Jól működött a biztosítóberendezés a vasárnap kora reggeli baleset idején, amikor tehervonatok ütköztek Biatorbágy és...
Nem vicc: kengurut üldöztek...
Több kilométeres éjszakai üldözés után fogtak el a rendőrök egy kengurut Csepelen - közölte a BRFK Facebook-oldalán vasárnap....
Megerősítik a kerítést a...
Hivatalosan is megjelent a rendelet, amely előírja, hogy határvadász egységeket állítsanak fel. A jogszabályból kiderül: 18 és...
Gulyás: a baloldal megfúrná...
A helyreállítási alapról való megegyezés már csak az Európai Bizottságon múlik, miután a kormány elfogadta a bizottság...
Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok:11 (tizenegy) 35 (harmincöt) 44 (negyvennégy) 47 (negyvenhét) 77 (hetvenhét) Joker: 696363
Ilyen lesz az idő vasárnap: egyelőre nem tér vissza a hőség
Éjszaka átmenetileg megnövekszik a felhőzet, és főként az északkeleti megyékben és a Nyugat-Dunántúlon fordulhat elő zápor, zivatar, majd reggelre a legtöbb helyen megszűnik a csapadék, és csökken a felhőzet. Vasárnap napközben is gomolyfelhős, napos időre van kilátás, több felhő a délnyugati és az északkeleti, keleti megyékben képződik, ezeken a helyeken fordulhat elő legnagyobb eséllyel zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél napközben a Dunántúlon és az északkeleti megyékben többfelé lesz erős, vasárnap az Észak-Dunántúlon viharos. Éjszakára átmenetileg...
Szijjártó Péter: a háborúnak egyhamar nem lesz vége
Az orosz-ukrán háborúnak nem lesz gyorsan vége, hiszen minden háború tárgyalással ér véget, és ezeknek egyelőre nyomát sem látjuk - mondta Szijjártó Péter a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A külgazdasági és külügyminiszter a déli határra nehezedő migrációs nyomásról és a magyar-lengyel kapcsolatokról is beszélt a lapnak. Szijjártó Péter az orosz-ukrán konfliktusról kifejtette: nem látszik annak a reménye, hogy tartalmi kérdésekkel foglalkozó béketárgyalások kezdődnének. Ez a miniszter szerint baj, egyrészt azért, mert értelmetlenül naponta halnak meg...
A rovat további témái
- Elvonulnak a felhők, sok napsütés várható szombaton
- Kiváló minőségű dinnye terem idén idehaza
- Fenyegetések miatt részben leáll a jégkármérsélkő rendszer
- Hétfőtől módosul a menetrend a pécsi vasútvonalon
- Alig változott, stagnált a forint árfolyama reggel
- Bánki Erik szerint jogsértő a minimumadó megszavazását összekötni a helyreállítási pénzekkel
« Előző
4752 | 4779 | 4806 | 4833 | 4860 | 4887 | 4914 | 4941 | 4968 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Ön kinek adna díszpolgári címet...
- Új épületet emelnek a Fehér Gólya...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...

