Hűvös reggel után kellemes meleg vár ránk csütörtökön

Hűvös reggel után kellemes meleg vár ránk csütörtökön Éjszakára a legtöbb helyen kiderül az ég, csapadék már nem valószínű.    Csütörtökön napközben a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben több lesz a felhő, ezek gyakran eltakarják a napot, másutt viszont több órára kisüt a nap, de a képződő, illetve sodródó gomolyfelhők miatt nem lesz zavartalan napsütés. Legnagyobb eséllyel továbbra is az északkeleti tájakon alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, éjszakára átmenetileg mérséklődik a légáramlás. Zivatar környékén is előfordulhat átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai...

Kétezer bográcsban főznek halászlevet Baján hétvégén

Kétezer bográcsban főznek halászlevet Baján hétvégén Csütörtökön kezdődik a Bajai Halfőző Fesztivál, amelynek csúcspontja ezúttal is a szombati halfőzés lesz; a tüzet a színpadon felállított bogrács alatt Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek gyújtja majd meg.     Bócsa Barnabás, a fesztivált szervező Baja Marketing Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: az évente hagyományosan július második hétvégéjén megrendezett bajai gasztronómiai fesztivál mára európai hírnévre tett szert, és a halászlé mellé négy napon keresztül egyéb szórakoztató programokat is kínál a helybelieknek és a városba látogatóknak. A Bajai...

A pécsi vasútvonal is a kiemelt fejlesztések közé került

A pécsi vasútvonal is a kiemelt fejlesztések közé került A kormány 1700 milliárd forintot szán vasúti fejlesztésre a következő hat évben - mondta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója szerdán az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című közös műsorblokkjában.   Loppert Dániel hozzátette: Debrecen, Miskolc és Pécs irányába történnek majd nagyobb pályafejlesztések.Mint elmondta, a MÁV Zrt. a kormányzatnak elfogadásra beadott egy 2023-ig tartó stratégiát, amely bemutatja, hogy a vasúti közlekedés miként válhat versenyképessé a közúti közlekedéssel szemben. A stratégia szerint 2025-ig a menetidőt a...

Megdőlt az országos...

Megdőlt az országos hidegrekord szerdára virradóan Szerdára virradó éjjel megdőlt az országos minimumhőmérsékleti rekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a...

Autószállító tréler...

Autószállító tréler karambolozott az M6-oson éjszaka Több súlyos baleset is történt éjszaka: tréler ütközött az M6-oson, az M1-esen felborult egy autószállító, Abádszalókon pedig...

Szerdán már egyre kevesebb...

Szerdán már egyre kevesebb helyen várható zápor, zivatar Éjszaka kissé és közepesen felhős idő várható csapadék nélkül, de főként délen zárt is lehet a felhőzet, ami szerda napközben...

Későn értesítette ügyfeleit...

Későn értesítette ügyfeleit a Telekom, megbüntették A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 25 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Magyar Telekom Nyrt.-t, mert...

Szalmonellás kutyaeledelt...

Szalmonellás kutyaeledelt hív vissza a Fressnapf Szalmonellával szennyezett kutyaeledelt hív vissza a Fressnapf - közölte az áruházláncra hivatkozva kedden a Nemzeti...

Jóval több tankönyvet és...

Jóval több tankönyvet és olcsóbban rendeltek az iskolák Félmillióval több tankönyvet rendeltek az iskolák a szeptemberi tanévkezdésre, az erre fordított költségek 700 millió...

Ápolónőt ütött egy ittas szlovák a Balatonon, kiutasították

Ápolónőt ütött egy ittas szlovák a Balatonon, kiutasították Egy ittas szlovák férfi a Balaton Soundon ököllel arcul ütött egy ápolónőt, ezért a bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte és kiutasította Magyarországról - közölte a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.     A 25 éves szlovák férfi annyi alkoholt fogyasztott, hogy a mentősök a fesztivál területén felállított egészségügyi sátorba vitték. A férfi először együttműködő volt, ám egyszer csak minden előzmény nélkül ököllel megütötte a neki segítő ápolónőt, aki a földre esett. Ezután a vádlott el akarta hagyni a sátrat, de a biztonsági őrök...

Kedden is számíthatunk esőre a déli országrészben

Kedden is számíthatunk esőre a déli országrészben Éjszaka északon kevesebb, délen több lesz a felhő, délen több helyen várható eső, zápor.    Kedden délen is szakadozik a felhőzet, a nap nagy részében a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap, főként délen alakulhat ki helyenként záporeső. Az élénk, néhol erős északnyugati szél éjszakára mérséklődik, majd kedden napközben ismét helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 fok között valószínű, de az Északi-középhegység völgyeiben hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 23 és 27 fok között alakul.

Látogatócsúcsot döntött idén a Balaton Sound

Látogatócsúcsot döntött idén a Balaton Sound Minden eddiginél magasabb látogatószámmal zárt a Balaton Sound: a Zamárdiban megtartott fesztiválon szerdától vasárnapig összesen 172 ezren vettek részt, a szombati nap pedig teltházat hozott.     A Balaton Soundon az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kaptak a prémium szolgáltatások: idén például négy VIP helyszín várta a látogatókat - emlékeztetett Fülöp Zoltán főszervező a fesztivál MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. A rendezvény másik főszervezője, Lobenwein Norbert azt emelte ki, hogy sikerrel debütált a fesztivál új helyszíne, a The Club, ahol jól...

Elhunyt Ambrus Zoltán, az...

Elhunyt Ambrus Zoltán, az Irigy Hónaljmirigy gitárosa Életének 54. évében elhunyt Ambrus Zoltán az Irigy Hónaljmirigy együttes örökös tagja - tudatta Facebook-oldalán a...

Egyelőre vége a hőségnek,...

Egyelőre vége a hőségnek, hűvösebb, csapadékos időjárás várható a héten Változékony, sokszor szeles, az elmúlt napok kánikulájához képest hűvösebb idő várható a jövő héten. A maximumok 30 fok alatt,...

Megérkeztek a hatos lottó...

Megérkeztek a hatos lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...

A klímaváltozás miatt még...

A klímaváltozás miatt még több lesz a szúnyogokból A klímaváltozással több lesz a szúnyog, a kutatók a lakosság segítségét kérik például az ázsiai tigrisszúnyogokkal kapcsolatos...

A költségvetés...

A költségvetés elfogadásával zárja nyári munkáját a parlament Az Országgyűlés jövő héten zárja rendkívüli nyári ülésszakát. A képviselők hétfőn módosításokat hajthatnak végre a kormány...

Már megint parádéznak:...

Már megint parádéznak: vonulnak a Budapest Pride résztvevői Megkezdődött szombat délután a 24. Budapest Pride programsorozat záró rendezvénye, a felvonulás, amelyet idén "Van egy...

Nyolc migránst tartóztattak fel a határvédők Hercegszántónál

Nyolc migránst tartóztattak fel a határvédők Hercegszántónál Jogellenesen jutottak be az ország területére azok a külföldiek, akiket Bács-Kiskun megyében tartóztattak fel.    A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök és honvédok szombaton 13 óra 5 perckor Hercegszántó közigazgatási területén 8 külföldit tartóztattak fel. A magukat afgán állampolgárnak valló csoport tagjai jogellenesen jutottak be Magyarország területére.Az illegális migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért az egyenruhások a hatályos magyar...

Pénteken vesznek búcsút a Hableány magyar áldozataitól

Pénteken vesznek búcsút a Hableány magyar áldozataitól A dunai hajókatasztrófában elsüllyedt Hableány két magyar halálos áldozatától - a jármű kapitányától és matrózától - a jövő hét pénteken vesznek végső búcsút - írta a Magyar Nemzet.    A dunai hajókatasztrófában elsüllyedt Hableány két magyar halálos áldozatától a jövő hét pénteken vesznek végső búcsút a jármű kapitányától és matrózától - írta szombati számában a Magyar Nemzet a szervezőkre hivatkozva, akik a búcsúzni kívánóktól azt kérik, hogy a Margit hídon gyülekezzenek, s virágszirmokkal készüljenek.A katasztrófában elhunyt matrózt és kapitányt az eddigi...

Felkészült katonákat igényel a magyar haderő korszerűsítése

Felkészült katonákat igényel a magyar haderő korszerűsítése A Magyar Honvédség korszerűsítése nem korlátozódhat pusztán a fegyverek és eszközök cseréjére, az átalakulás élére a 21. század kihívásainak megfelelni képes katonáknak kell állniuk - mondta a honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, az MH Altiszti Akadémián idén végzett honvéd altisztek ünnepélyes avatásán.     Benkő Tibor hangsúlyozta, hogy a honvédség megújulása Magyarországnak békét és biztonságot jelent, a folyamat sikere pedig jelentős részben az altiszti állományon múlik. Ők alkotják a honvédség gerincét a katonák felkészítésével és kiképzésével,...