Sokan igénylik a babaváró- és az autóvásárlásái támogatást
2019. augusztus 05. hétfő 09:17

A kormány várakozásainak megfelel a július elsejével elindult családvédelmi akcióterv fogadtatása, a babaváró támogatást több mint 4600 házaspár igényelte, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására több mint 8000 kérelem érkezett, és a jelzáloghitel-elengedés is "jól teljesít" - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjújában.
Novák Katalin úgy fogalmazott, "arra számítottunk, hogy népszerű lesz az akcióterv, hiszen olyan támogatási formák vannak benne, amelyek korábban nem fordultak elő. Ha kaphatnak a fiatal házasok tízmillió forintot, vagy ha két és fél millióval olcsóbban vehet autót a család, esetleg ha az otthonteremtésre jut további támogatás, vagy a lakáshitel-tartozásból engednek el egy nagyobb összeget, az nyilván sokak számára jelentős vonzerővel bír".
Nem véletlen, hogy az első napokban szinte megrohanták az emberek a kormányablakokat - tette hozzá.
A bölcsődei fejlesztésekről szólva Novák Katalin elmondta, a kormány igyekszik a piaci szereplők számára minél vonzóbbá tenni, hogy családi, vagy munkahelyi bölcsődét hozzanak létre. Duplájára emelkedik ezek finanszírozása.
A teljes bölcsődei rendszer működtetésére biztosított költségvetési támogatás összege több mint háromszorosa a 2010-es összegnek - mutatott rá.
Novák Katalin kiemelte azt is, hogy a családtámogatásokat 2010 óta folyamatosan bővítik. "A gazdasági növekedés eredményeit a jövőben is visszaforgatjuk a gyermekes családokra" - mondta az államtitkár.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Szigorúbb szabályok szerint...

