Bozótvágó késsel bántalmazta a feleségét, lecsukták
Elrendelték egy szabolcsi férfi letartóztatását, mert bozótvágó késsel bántalmazta tőle különélő feleségét. A Nyíregyházi Törvényszék szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a kényszerintézkedést személyi szabadság felfegyverkezve elkövetett megsértésének és súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt rendelte el kedden a Nyíregyházi Járásbíróság. Az ügyészség szerint a gyanúsított augusztus 17-én egy szabolcsi településen lévő családi ház udvarán kiskorú gyermekük elhelyezése miatt összeveszett feleségével, bozótvágó késsel hadonászni...
Tízen haltak meg a közutakon a hosszú hétvégén
Tízen haltak meg a hosszú hétvégén az ország közútjain - írta a rendőrség a honlapján szerdán. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának közleménye szerint péntektől kedd éjfélig 247 olyan baleset történt, amely sérüléssel végződött. A halálos baleseteken túl 76 olyan is volt, amelyben súlyosabban is megsérültek. A hosszú hétvégén a rendőrök 762 embert fogtak el, közülük 104-et az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 540 embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 95 embert ittas vezetés gyanúja miatt állítottak elő. Kitértek arra...
Betett az időjárás, kevesebb körte terem idén
Az idén az átlagos évekhez képest akár 20-25 százalékkal is kevesebb, mintegy 25 ezer tonna lehet a belföldi körtetermés az előzetes adatok alapján, a minőség megfelelőnek ígérkezik - derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből. A NAK szerdai közleménye szerint Magyarországon a sokéves termésmennnyiség átlagosan 33 ezer tonnát tesz ki. Közölték: az Alma-Körte Világszövetség (WAPA) adatai alapján Európában körtéből 2 millió tonna körül teremhet az idén, ami 14 százalékos csökkenést jelent tavalyhoz képest. A jelentés szerint Spanyolország...
Felcsempésztek egy szamarat...
Egy málhás szamár és egy kecske is utazott a MÁV egyik szerelvényén kedden. A fotót a vasúttársaság tette közzé...
Sok műtét vár még a...
Tucatnyi műtétet kell még elvégezni a fejüknél összenőtt és augusztus elején sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi...
Áder János az ünnepen:...
"Harminc év után ma joggal lehetünk büszkék mindarra, amit 1989-ben elvégeztünk" - jelentette ki a köztársasági...
Napos, még mindig nagyon...
Éjszaka túlnyomóan derült lesz az ég, csak északnyugaton lehet kissé több a felhő, a Kisalföldön egy-egy zápor, zivatar...
Roska Botond kapta a Magyar...
Roska Botond neurobiológus kutatóorvos vehette át idén a Magyar Szent István-rend kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől...
Debreceni virágkarnevál: 18...
Augusztus 20-án a virágokkal feldíszített biciklisek hagyományos kerekezésével kezdődött meg az ötvenedik debreceni...
Felborult, busz alá esett, meghalt egy motoros
Felborult motorjával, majd egy autóbusz alá esett egy motoros a 65-ös úton, Tamási és Iregszemcse között, az 53 éves férfi a helyszínen életét vesztette - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Búsné Hepp Gyöngyvér hozzátette: a baleset az út 52-es kilométerénél, a Siófok felé vezető sávban történt. A helyszínelés ideje alatt fél pályán, rendőri irányítás mellett halad a forgalom.
A béke megőrzésére erős honvédségre van szükség
A béke és a biztonság megőrzésére Magyarországnak erős honvédségre van szüksége - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében, kedden Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Benkő Tibor (képünkön) felidézte, a történelem folyamán megtapasztalhattuk, hogy a béke és a biztonság rendkívül törékeny dolog. Azt, valamint a több mint ezer éves államiság értékeit mindig óvni és védeni kell. Hozzátette: ehhez jól felszerelt, korszerű, a 21. század kihívásait kezelni képes technikai eszközök és jól...
Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, kedd reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a nemzeti lovas díszegység. A ceremónián Áder János mellett, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka, a kormány képviselői, továbbá állami és katonai szervezetek, a diplomáciai testület képviselői,...
Istentisztelettel...
Ökumenikus istentiszteletet tartottak hétfőn, a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulója alkalmából a soproni Evangélikus...
Extrém magas lehet a...
A következő napokban várhatóan tovább emelkedik a parlagfű pollenkoncentrációja: országszerte elérheti a nagyon magas szintet,...
Sziámi ikrek: az egyik...
Még évekig eltarthat a fejüknél összenőtt és augusztus elején sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi ikrek...
Megérkeztek a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
Rengeteg napsütés várható,...
A jövő héten is sok lesz a napsütés, csak helyenként lehetnek záporok, zivatarok. Augusztus 20-án is száraz idő várható,...
Megbokrosodott lovak miatt...
Négyen megsérültek vasárnap a szajoli fogathajtó versenyen, ahol megbokrosodott lovak miatt a közönség közé hajtott egy szekér...
Szeptember elejéig kell megválasztani a választási bizottságokat
Szeptember elejéig kell megválasztaniuk a helyi képviselő-testületeknek a helyi választási bizottsági tagokat, a fővárosi, megyei közgyűléseknek pedig a területi választási bizottsági tagokat. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán négyfajta választási bizottság működik: a szavazatszámláló bizottság, a helyi, a területi és a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Az NVB-t 2013-ban választotta meg az Országgyűlés, a szavazatszámláló bizottságokat pedig az országgyűlési voksolás előtt kellett...
Lezuhant és kigyulladt egy kisrepülőgép Tótvázsonynál
Felszállást követően lezuhant és kigyulladt egy ultrakönnyű kisrepülőgép Tótvázsony közelében vasárnap délelőtt - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes szóvivője az MTI-vel. Stern Péter elmondta, a baleset a Tótvázsony melletti Kövesgyűrpuszta közelében történt fél tíz előtt. A fedélzeten ketten utaztak és mindegyikük el tudta hagyni a gépet. A lángoló gépet és a körülötte keletkezett néhány négyzetméteres tüzet a veszprémi hivatásos és a tótvázsonyi önkéntes tűzoltók eloltották - tette hozzá. Szombaton Zamárdiban hajtott végre...Megérkeztek az ötös ottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy)15 (tizenöt)61 (hatvanegy)79 (hetvenkilenc)87 (nyolcvanhét)Joker: 979278Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvényekre egyenként 5 709 920;3 találatos szelvényekre egyenként 30 005;2 találatos szelvényekre egyenként 1985 forintot fizetnek.
A rovat további témái
- Napsütéses, nagyon kellemes idő lesz vasárnap
- Geológus: súlyos vízválság fenyegeti a földet
- Rászorulók kapják a fesztiválozók hátrahagyott 600 sátrát
- Gyenge lesz az almatermés, erős lesz a kereslet
- Gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést szombaton
- A családok egy része negyvenezret is kiad iskolakezdésre
« Előző
10233 | 10260 | 10287 | 10314 | 10341 | 10368 | 10395 | 10422 | 10449 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...

