Tíztagú drogbandára csaptak le a rendőrök
2019. szeptember 13. péntek 08:40

Tíz helyszínen egyszerre csapott le kedden százhatvannyolc rendőr egy tíztagú drogkereskedő bűnszervezetre - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság péntek reggel az MTI-t.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) debreceni munkatársai bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy tíztagú társaság ellen.
Kiderült ugyanis, hogy szervezetten értékesítettek különböző csatornákon keresztül drogot, amelyet Budapesten, Pest és Hajdú-Bihar megyében szereztek be - olvasható a közleményben.
Az NNI egységei a keddi összehangolt akcióban Budapesten, Törökbálinton, Debrecenben és Szegeden 522 gramm amfetamint, 800 gramm marihuánát, 180 extasy-tablettát, valamint a kábítószer porciózásához, méréséhez, tárolásához, hígításához szükséges eszközöket, valamint fegyvereket is találtak, továbbá csaknem tízmillió forint értékben gépkocsit és készpénzt foglaltak le.
A nyomozók mind a tíz embert gyanúsítottként hallgatták ki, hat férfit és három nőt bűnügyi őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatásukat - közölte az ORFK.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...

