Viharokkal, jégesővel érkezik a fordulat, aztán napsütéssel tér vissza ismét a nyár

2025. június 15. vasárnap 19:52

Viharokkal, jégesővel érkezik a fordulat, aztán napsütéssel tér vissza ismét a nyár

A jövő hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

 

 

Hétfőn nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet.

Délelőtt főként a Dunántúlon, majd délután már a Duna-Tisza-közén és az Északi-középhegységben is előfordulhat szórványosan zápor, zivatar, a nyugati tájakon akár felhőszakadás is.

Az északnyugatira forduló szél egyre nagyobb területen erőre kap, zivatarok közelében viharos széllökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 34 fok között valószínű, északnyugaton lehet a hűvösebb, ott már reggel, délelőtt beáll a csúcsérték, míg a Dél-Alföldön lesz a legmelegebb.

Kedden napos időre van kilátás, helyenként erőteljessé váló gomolyfelhő-képződéssel.

A Duna vonalában és attól keletre kevés helyen zápor, zivatar várható, az északi, északkeleti szél időnként megerősödik.

A minimum-hőmérséklet 13 és 20, a maximum 25 és 30 fok között alakul.

Szerdán gomolyfelhős, napos, csapadékmentes időre van kilátás, az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt marad.

A hőmérséklet hajnalban 11 és 18, délután 27 és 32 fok között valószínű.

Csütörtökön sok napsütés várható gomolyfelhő-képződéssel, északkeleten kis eséllyel zápor, zivatar előfordulhat. Az északias szél időnként megélénkül, egy-egy erős széllökés is lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 18, a csúcshőmérséklet 27 és 33 fok között lesz.

Pénteken derült, zavartalanul napos idő várható, csupán kevés gomolyfelhő képződhet, csapadék nem lesz.

Az északias szél időnként megélénkül.

A hőmérséklet hajnalban 10 és 18, délután 24 és 29 fok között alakul.

Szombaton is derült, napos idő valószínű, csapadék nem lesz.

Az északias szél megélénkülhet, a hőmérséklet hajnalban 10 és 17, délután 23 és 28 fok között alakul.

Vasárnapra derült, napos, csapadékmentes idő ígérkezik, az északias légmozgás mérsékelt marad.

A hajnali 8-16 fokról délutánra 25 és 30 fok közé melegszik fel a levegő.

MTI - Fotó: Mészáros Dénes (archív)