Így tartanak nyitva a patikák a négynapos, hosszú hétvégén
2025. október 22. szerda 12:00

A gyógyszertárak is az ügyeleti rendnek megfelelően lesznek nyitva a négynapos, hosszú hétvégén - közölte a a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint október 23-án, csütörtökön az ügyeletes gyógyszertárakon túl a 24 órás nyitvatartású, valamint az ünnepnapokon is működő gyógyszertárak állnak majd rendelkezésre.
Hozzátették, hogy október 24-én, pénteken a pihenőnapokon is nyitva tartó gyógyszertárak általában a szokásos szombati/pihenőnapi munkarendjük szerint biztosítják a gyógyszerellátást, de érdemes tájékozódni az NNGYK honlapján, mert eltérhetnek ettől.
Kiemelték, hogy a gyógyszertárak betegforgalmi bejáratánál jól látható helyen és jól olvasható módon jelezni kell a legközelebbi folyamatosan nyitva tartó vagy ügyeleti szolgálatot teljesítő közforgalmú gyógyszertár nevét, címét, telefonszámát, valamint az ügyeleti, illetve a készenléti szolgálat kezdő és befejező időpontját.
Emellett fel kell tüntetni a legközelebbi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát is - tették hozzá.
Közölték azt is, hogy az NNGYK honlapján pontos, hiteles és részletes információk szerepelnek az ügyeleti szolgálatot ellátó gyógyszertárakról; az adott településre vonatkozóan, vagy vármegyénkként akár kilistázva is.
Továbbá az EgészségAblak applikációban is rendelkezésre állnak a gyógyszertárakkal kapcsolatos nyitvatartási és ügyeleti információk - áll a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változott a forgalmi rend a Mohácson,...
- Pécsett elítélt, szökevény drogdílert...
- A hosszú hétvégén is várják a...
- Korábban zárnak be ma a NAV baranyai...
- Így tartanak nyitva a patikák a...
- Mindenkinek el kellett hagynia az...
- Állatorvosi ügyelet a hosszú hétvégén...
- Szerdán emlékeznek meg Mohácson az...
- Önkéntes beteglátogatókat toboroz a...
- Ismét használható a Busó-körforgalom,...