Pécsett elítélt, szökevény drogdílert fogtak el a rendőrök
2025. október 22. szerda 09:55

A nagymamájánál bujkált a Magyarország 50 legkeresettebb bűnözője toplistáján szereplő drogdíler, akit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési egysége Komárom-Esztergom vármegyében fogta el.
A KR NNI azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a 32 éves férfi már két éve bujkált a hatóságok elől, miután jogerősen elítélték kábítószer-kereskedelem miatt.
A bűncselekmény még 2021-ben történt, a férfi 2 kilogramm speedet próbált meg átvenni egy Zala vármegyei autómosóban a felső kapcsolatától, amikor a rendőrök lecsaptak rá.
A Pécsi Törvényszék 2023-ban hat év fegyházbüntetésre ítélte, miközben a Tatabányai Rendőrkapitányságon egy másik ügyben, rongálás és kábítószer birtoklás miatt is eljárást folytattak vele szemben.
A vádlott azonban sem ennek az ügynek a befejezését, sem a korábbiban az ítélethirdetést nem várta meg, az első adandó alkalommal megszökött - írták.
A rendőrök megpróbálták felkutatni, és idén tavasszal a Zalaegerszegi Törvényszék már európai elfogatóparancsot is kiadott ellene, azt feltételezve, hogy esetleg külföldön tartózkodhat.
Végül a KR NNI fejvadászai a szökevény minden kapcsolatát feltérképezve eljutottak a Komárom-Esztergom vármegye egyik kistelepülésén élő nagymamájához, és kiderült, hogy az unoka nála bujkál.
Az október 16-án végrehajtott rajtaütést követően a körözött férfit előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették, és azóta - a jogerősen rá kiszabott - fegyházbüntetésének letöltését is megkezdte - áll a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mindenkinek el kellett hagynia az...
- Változott a forgalmi rend a Mohácson,...
- Így tartanak nyitva a patikák a...
- Pécsett elítélt, szökevény drogdílert...
- Korábban zárnak be ma a NAV baranyai...
- Szerdán emlékeznek meg Mohácson az...
- Ismét használható a Busó-körforgalom,...
- Helyi járatú busszal ütközött egy...
- Önkéntes beteglátogatókat toboroz a...
- Vádat emeltek a Geresdlakon élő,...