Gyurcsányék népszavazást kezdeményeznek jegybanktörvény-ügyben
2012. január 05. csütörtök 15:13

Népszavazást kezdeményez a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK), a párt a december végén elfogadott jegybanktörvény visszavonásához, illetve a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonásának megakadályozásához remél választói támogatást.
Bauer Tamás, a DK alelnöke csütörtökön - miután kezdeményezésüket benyújtotta az Országos Választási Bizottságnak (OVB) - újságíróknak elmondta: a referendummal megtiltanák, hogy az Országgyűlés, a kormány vagy bármely más állami szerv korlátozza a betétesek hozzáférését a bankoknál és más pénzintézeteknél elhelyezett betétekhez.
A politikus az MTI kérdésére kifejtette: abban bízik, hogy ha az OVB teret enged kezdeményezésüknek, a népszavazás még tavasszal megtartható. A szükséges aláírások összegyűjtésére szerinte ugyanis egy hónap is elegendő, ha a demokratikus ellenzéki pártok és mozgalmak összefognak.
Képünkön Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és Molnár Csaba független képviselő, a DK alelnöke
Forrás: MTI - Fotó: Szigetváry Zsolt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Több baranyai településen is...
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- eM Soós György: „A sport nagy...

