Bakondi: Európának tudnia kell biztosítani a határait
2017. szeptember 21. csütörtök 10:49

Európának képesnek kell lennie a határai biztosítására és az állampolgárai biztonságának garantálására - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Bakondi György hangsúlyozta: a schengeni egyezmény előírja a külső határok védelmét, az elmúlt fél év nyugat-európai nyilatkozataiban pedig visszatérően és egyre markánsabban fogalmazódott meg a külső határok védelmének szükségessége. Ugyanakkor - tette hozzá - nem feltétlenül értik a nyilatkozók ugyanazt a külső határok védelme alatt, mint a magyarok, mivel az látszik, hogy Nyugat-Európában a tervezett beléptetést és a kvóta szerinti tömeges szétosztást helyeznék továbbra is előtérbe. Teszik ezt attól függetlenül, hogy a migránsok által a mindennapok biztonságát fenyegető országokban jelentősen romlott a belbiztonsági helyzet és egyre türelmetlenebb a lakosság - jegyezte meg.
A kvótaperben született bírósági döntésről Bakondi György azt mondta: az megnyitott egy kaput, ami a kötelező kvóták tömegessé válását és bevezetését jelenti. Felidézte: a döntést követően olyan nyilatkozatok jelentek meg, amelyek burkolt és kevésbé burkolt fenyegetéseket tartalmaztak, valamint az uniós forrásokhoz való hozzáférés akadályozását, csökkentését helyezték kilátásba azoknak az országoknak, akik nem hajtják végre a kvótát.
Bakondi György úgy fogalmazott: központilag irányított, a nemzetállamok véleményét figyelmen kívül hagyó, ezáltal az adott nemzet identitására, belbiztonságára, szuverenitására kiható súlyos döntésekre készülnek.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohács 500: nagyszabású fejlesztések...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...
- Mohácsi kislány győzött a...

