Bajnai titkársága cáfolja, hogy a volt kormányfő pártot alapítana
2012. január 17. kedd 11:25
Bajnai Gordon titkársága kedden cáfolta az origo.hu értesülését, miszerint a volt miniszterelnök párt alapítását határozta volna el.
Az origo.hu kedden írt arról, hogy információi szerint Bajnai Gordon új párt létrehozásában gondolkodik, ahelyett, hogy ellenzéki pártok és civilek meglévő szervezeteiből alakuló esetleges összefogás élére készülne.
Bajnai Gordon titkársága az MTI-hez is eljuttatott közleményében ugyanakkor a "leghatározottabban cáfolja" az internetes lap értesülését, miszerint Bajnai Gordon párt alapítását határozta volna el.
Hangsúlyozzák, hogy a volt miniszterelnök az általa alapított Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány révén kívánja támogatni a jó kormányzás ügyét Magyarországon és az alapítvány politikai párttá szervezésének ötletét nem mérlegeli.
A volt kormányfő titkársága szerint az origo.hu cikkében szereplő neve elhallgatását kérő forrás "hazudott", "a tévedésekre épülő cikk" valószínűleg olyan informátor mondatain alapul, aki önmaga szerepével kapcsolatban megvezette az újságírót, akár provokatív szándékkal.
A közleményben arról is írnak, hogy az origo.hu sem Bajnai Gordont, sem a Haza és Haladás Alapítványt nem kereste meg a pártalapításra vonatkozó értesülésével.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- eM Soós György: „A sport nagy...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...

