Az őszi szünetben is biztosított a rászoruló gyermekek étkezése
2020. október 22. csütörtök 08:41

Az őszi szünetben is napi egyszeri meleg ételt kaphatnak a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű családban élő gyerekek az őszi szünetben, az október 26. és 30. közötti munkanapokon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a szülők bármikor, akár a szünet alatt is benyújthatják kérésüket, a jelentkezésnek nincsen határideje.
A szünidei gyermekétkeztetést a települési önkormányzat jegyzőjénél idén is írásban lehet igényelni az arra jogosult gyermekek számára - tették hozzá.
Hangsúlyozták: a kormány számára fontos, hogy az iskolai szünetekben is biztosított legyen a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek megfelelő étkezése, könnyítve ezzel a gyermeket nevelő családok terheit.
Emlékeztettek: 2016 januárjától az önkormányzatoknak kötelező gondoskodniuk minden iskolai szünetben a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetéséről, amelyhez a kormány biztosítja a szükséges forrásokat.
2010 óta mintegy háromszorosára nőtt a gyermekétkeztetésre fordított támogatás, 2021-ben már több mint 86 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra - tudatta a tárca.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hibázott az alvállalkozó,...
- Továbbra is láthatók Mohács közelében...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Szakvezetéssel járhatjuk be...
- A kormány vizsgálni fogja a mohácsi...
- Csaknem 700 milliós támogatást kapnak...
- Megváltozik a Mohácsi Kórház...
- Junge Wilde: a sombereki szakács,...
- Hungarikum is lehetne a mohácsi...
- Hagyta meghalni, majd egy cipős...

