A Balatonnál már hivatalosan is megkezdődött a fagyiszezon
2025. március 01. szombat 15:13

Hivatalosan is megkezdődött a fagylaltszezon szombaton a Balatonnál, ez a helyi cukrászdák és vendéglátóhelyek számára a gazdasági élénkülés időszakát jelenti - közölte a Balatoni Turizmus Szövetség az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint idén ismét kapható például a Balaton fagyija verseny tavalyi nyertes íze - a Balatoni mámor nevű diós-fügés fagylalt -, amelyből tavaly több mint húszezer gombócot adtak el.
A tavalyi verseny nyertese Vadócz Jenő, a balatongyöröki Promenád kávéház cukrásza, aki emellett kardamomos szilvasorbet-val, túrófagyival és meggyöntetes joghurtfagylalttal készül a szezonra. Szerinte a fagylaltszezon nem csak a fagylaltkedvelőknek nyújt örömet, hanem a Balaton régió gazdasági fejlődéséhez is hozzájárul.
A közleményben idézték a szervezet elnökét, Fekete Tamást, aki elmondta, a múlt évi versenyen induló egyes cukrászdák forgalma átlagosan 15 százalékkal nőtt. Kiemelte, a Balaton fagyija verseny nem csupán egy gasztronómiai esemény, hanem egy igazi turisztikai attrakció, amely a Balaton régió gazdasági életére is pozitív hatást gyakorol.
Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezető igazgatója a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a régióban megrendezett, magas színvonalú kulináris fesztiválok, versenyek jelentősen hozzájárultak a turisztikai eredményekhez.
Tájékoztatása szerint a Balaton 2024-ben 3,2 millió vendéget fogadott, ami 6,7 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest. A látogatók 75 százaléka belföldről, 25 százaléka pedig külföldről érkezett.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyára is kiadták a...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Már a járvány sem szólhat közbe,...
- Sajnos nem jött össze, nem jutott fel...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Európa-bajnok lett a pécsi egyetem...
- Huszonegy határsértő ellen...
- Századik születésnapján köszöntjük...
- Viharokkal, jégesővel érkezik a...
- Magasabb fokozatba kapcsol a...