Az előemberek fejlettebbek voltak, mint ahogy eddig hittük?

Az előemberek fejlettebbek voltak, mint ahogy eddig hittük? Brit régészek olyan egymillió éves leletekre bukkantak, amelyek azt bizonyítják, hogy az előemberek az eddig véltnél jóval korábban készíthettek maguknak bonyolultabb használati eszközöket. A Kenyában ásatásokat végző Liverpooli Egyetem kutatói szerint a kelet-afrikai ország Kilombe nevű településén végzett feltárások során talált pattintott kőeszközök sokkal összetettebbek, mint ahogy az a Homo erectustól (felegyenesedett ember, a modern ember őse) elvárható lenne - ismertette a Phys.org nevű tudományos hírportál a Philosophical Transactions of the Royal Society B nevű tudományos...

Tojásdobálással próbálták kivívni az őszi szünetet

Több száz diák tüntetett hétfőn Ungváron az őszi szünidő váratlanul bejelentett elhalasztása ellen, a felháborodott fiatalok tojásokkal és cukorkával dobálták meg a polgármesteri hivatal épületét. Az ungvári diákok felzúdulását az váltotta ki, hogy Olekszandr Ledida, Kárpátalja megye kormányzója a múlt hét utolsó tanítási napjának délutánján körlevélben javasolta a helyi önkormányzatok vezetőinek, hogy a meleg időjárásra tekintettel - energiatakarékossági megfontolásból - az iskolák ne tartsák meg a hétfőtől esedékes őszi tanítási szünetet, hanem helyette majd a téli vakációt...

Leminősítették a székelyek nagy menetelését a román lapok

Többnyire visszhangtalan maradt a Székelyek nagy menetelése a hétfői román sajtóban, az elvétve megjelent kommentárok többsége pedig kudarcnak állította be a vasárnapi demonstrációt, amelyen a kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint 120 ezren, a román hatóságok szerint 15 ezren követeltek autonómiát Székelyföldnek.  A liberális kötődésű Adevarulban Lulea Marius Dorin - eltekintve attól, hogy a menetelést az SZNT kezdeményezte és valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet felkarolta - a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szégyenletes kudarcának...

Egyre népszerűbb a vatikáni...

Egyre népszerűbb a vatikáni válás: olcsó és gyors Olasz, lengyel, de indiai és zambiai házaspárok is a Szentszék legfőbb bírósági testületétől kérik házasságuk...

Kevesebb, de hatékonyabb a...

Csökkent a célzott kibertámadások száma az idén, javult azonban az alkalmazott megoldások hatékonysága - derül ki a Symantec Corp. által az MTI-hez eljuttatott Symantec Intelligence...

Istentiszteletekkel...

Istentiszteletekkel kezdődött meg a Székelyek nagy menetelése Ökumenikus istentiszteletekkel kezdődött meg vasárnap délelőtt a Székelyek nagy menetelése. A tömegrendezvény 14 helyszínére...

Nem csak a Fidesz támogatja...

A Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN)  és a Fidesz is támogatja a Székelyek nagy menetelése elnevezésű demonstrációt.  Teljes szolidaritásáról és támogatásáról...

Életfogytig marad a...

Életfogytig marad a börtönben a volt kínai pártvezető Elutasította Po Hszi-laj (képünkön középen) egykori kínai pártvezető fellebbezését a kelet-kínai Santung tartomány bírósága, a...

A menekültügy és az...

Európai bevándorlási törvény megalkotását szorgalmazta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke csütörtök esti sajtótájékoztatóján Brüsszelben, nem sokkal azután, hogy az...

A horvátok nem akarnak tárgyalni Mol-ügyben

A horvátok nem akarnak tárgyalni Mol-ügyben Elhalasztották a horvát kormány és a Mol Nyrt. közötti péntekre tervezett tárgyalásokat - írta csütörtökön a Hina horvát hírügynökség. A Mol magyarországi kommunikációs igazgatója közölte, nem kaptak hivatalos értesítést a halasztásról. A Hina nem hivatalos információi szerint a horvát kormány azért döntött a találkozó elhalasztása mellett, mert a Mol nem fogadta el, hogy a tárgyalás témája az INA horvát olajcég vezetési modelljének megváltoztatása legyen. Ez pedig ellentétes a szeptember 18-i első találkozón elhangzottakkal, amikor megbeszélték, hogy a következő téma az INA...

Áder Torontóban méltatta a forradalom ügyét

Áder Torontóban méltatta a forradalom ügyét A magyar szabadság ügye mindennél szorosabb kötelék a nemzethez tartozók között, és az új évezred szabad Magyarországa számít a világmagyarságra - hangoztatta Áder János köztársasági elnök az 1956-os forradalom évfordulóján helyi idő szerda este, a torontói Árpád-házi Szent Erzsébet Magyar Katolikus Templomban elmondott ünnepi beszédében. Az ünnepségen résztvevő hatszáz ember előtt rámutatott, hogy az 56-os forradalom hősei, tanúi, szabadságharcosai közül sokan éppen Torontóban leltek menedékre. A köztársasági elnök köszönetet mondott a befogadó országoknak, köztük Kanadának is,...

75 éve készült el az első fénymásolt kép

75 éve készült el az első fénymásolt kép Egy diára kézzel írt keltezés és a helyszín: 10-22-38 Astoria. A másolat kicsit életlen, de akkor is egy másolat, mégpedig a világ első xerografikus másolata. Idén októberben ünnepeljük az első fénymásolt, azaz xerografikus kép megszületésének 75. évfordulóját, amelyet Chester Carlson készített egy második emeleti bérelt lakásban New York Queens negyedében. Az 1938. október 22-én tett felfedezés végül a Xerox alapításához és egy iparág megszületéséhez vezetett. A xeroxgráfia mint találmány máig meghatározó szerepet tölt be életünkben. Világszerte a legtöbb irodai nyomtató, másoló...

Megmenekülhet a kivégzéstől...

Alacsony IQ-szintje megmenthet egy kétszeres floridai gyilkost a kivégzéstől. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága ugyanis helyi idő szerint hétfő este úgy határozott, hogy helyt ad a...

Udvariasan társalognak...

Udvariasan társalognak egymással a selyemmajmok Kutatók szerint a selyemmajmok az emberi beszélgetéshez nagyon hasonlóan átadják a szót egymásnak, úgy társalognak. Nem az...

Amerikaiak keresték a...

Az európai romahelyzetről közölt cikket a The New York Times vezető liberális amerikai napilap vasárnap, amely azt a kérdést vetette fel, hogy több évszázados üldöztetés után...

Vasárnap délelőtt elhunyt...

Vasárnap délelőtt elhunyt Tito özvegye Meghalt Jovanka Broz (képünkön), a néhai Jugoszlávia egykori mindenható vezetője, Josip Broz Tito özvegye. A 89 éves Brozt...

Tízezer fővel csökkentheti...

Tízezer fővel csökkentheti állományát az izraeli hadsereg Az izraeli hadsereg arra figyelmeztetett, hogy a védelmi tárca költségvetési megszorításai tízezer alkalmazott elbocsátását...

Mennyi veszélyt rejt az...

Internetfelhasználási veszélyindexet állít fel a Kaspersky Lab orosz kiberbiztonsági vállalat 2013. harmadik negyedévi Global Security Bulletin című jelentésének kivonatos verziója. A...

Korlátoznák az EU hatalmát a legnagyobb tagállamok

Mélyen gyökerezik az ellenségesség az EU legnagyobb tagállamainak közvéleményében az uniós társországokból érkező munkavállalókkal szemben - írta szombaton a Financial Times a megbízásából elkészített nemzetközi felmérés adatait idézve.   A londoni gazdasági napilap a Harris közvélemény-kutató cég vizsgálata alapján kimutatta, hogy a britek 83 százaléka, a németek 73 százaléka, a franciák 72 százaléka támogatná a külföldi EU-munkavállalók által igénybe vehető szociális ellátások tagállami szintű korlátozását. A megkérdezettek hozzávetőleg háromötöde elveti, hogy az...

Berlusconi két évig nem indulhat parlamenti választásokon

Berlusconi két évig nem indulhat parlamenti választásokon A milánói másodfokú bíróság szombaton két évre eltiltotta közhivatal viselésétől az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconit, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnökét.  A bíróságnak arról kellett döntenie, milyen mellékbüntetést szab ki a Mediaset-perben a nyáron egy év letöltendő börtönre ítélt volt miniszterelnökre. A másodfokú testület az ügyészség által kért eltiltást szabta ki,  így Berlusconi két évig nem indulhat parlamenti választásokon. Ez kevesebb, mint a per májusi másodfokú ítéletében kért öt év eltiltás, amelyet a semmítőszék túlzottnak tartott.  ...

Visszavonhatják Tőkés László kitüntetését Romániában

Visszavonhatják Tőkés László kitüntetését Romániában November huszadikán fog dönteni Tőkés László európai parlamenti képviselő román állami kitüntetésének esetleges visszavonása ügyében a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága - közölte a testület pénteki ülése után Ionel Haiduc, a román tudományos akadémia elnöke, a becsületbíróság tagja.  Haiduc hozzátette, nem Tőkés László kérésére halasztották el - immár harmadszor - a döntést az ügyben, hanem azért, mert a szabályzat hatvan napot biztosít a mérlegelésre, és egy "terjedelmes dossziéról" van szó. Tőkés László csütörtökön levélben kérte az ülés elnapolását, és...