Németországban fenyegető üzenet érkezett számos iskolába
Fenyegető üzenetet kapott hétfőn számos iskola Németországban - jelentette a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság. A fenyegető e-mail tartalmáról a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt részleteket. Egy szóvivő az MDR-nek csak annyit mondott, hogy "nagyon komolyan" veszik az ügyet. Az MDR hivatalosan nem megerősített értesülése szerint az e-mail erőszakos cselekményekről szól. Valamennyi érintett iskolához egyforma szövegezésű elektronikus levél érkezett. A szászországi Lipcsében hét iskolához vezényeltek ki rendőröket. Az...
A Pál utcai fiúk kertjét idézi majd a Nemzeti Múzeum kertje
A kormány szándékai szerint a "Pál utcai fiúk kertjét" idézi majd meg felújítása után a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) kertje, amely ugyanakkor a 21. századi igényeknek is megfelel majd. A Múzeumkert átfogó rendezésére utoljára az 1970-es évek elején került sor. A kert állapota azóta folyamatosan romlik, a Múzeum utcai kertrész a múzeumpalota nagyrekonstrukciója miatt az 1990-es évek közepétől felvonulási területté vált. A múzeum épületének rekonstrukciójára legutóbb 1996 és 2006 között került sor, a felújítást azonban nem követte a Múzeumkert rehabilitációja - idézi fel az...
Csodaszemüvegek segíthetnek a félelem legyőzésében
A kereskedelmi forgalomban elérhető virtuális valóság szemüvegek segíthetnek legyőzni az olyan fóbiákat, mint a nyilvánosság előtti beszédtől, a magasságtól vagy a pókoktól való félelem - állapították meg a Melbourne-i Egyetem kutatói. Az Oculus Rift és a HTC Vive VR-rendszereket alkalmazva bizonyították be, hogy a virtuális valóság olcsó és hozzáférhető megoldást jelenthet a mentális egészséggondozásban.A szakemberek évtizedek óta használnak kezdetleges, több ezer dollárba kerülő VR-rendszereket a repüléstől félő páciensek kezelésére, ám a fejlettebb és olcsóbb új rendszerek...
Magyar művészeti...
Nyolc magyar és három olasz képzőművész alkotásaiból készült nagy méretű installációt állítottak fel Róma központjában...
A gyerekkori nehézségek...
A gyerekkorban átélt traumák felgyorsíthatják a felnőttkori öregedést egy nagyszabású, hosszú távú kutatás szerint. A kutatást...
Egészséges és...
A kutyasétáltatás nem csupán jótékony hatással van a gazdik egészségre, hanem a környéken élők biztonságérzetét is növeli -...
Magyar filmfesztivált...
Első alkalommal rendeznek magyar filmfesztivált Berlinben: a Huniwood október 13. és 24. között több tucat magyar mozgóképes...
Laboratóriumi őssejtekkel...
Egy majom bőrsejtjeiből laboratóriumban létrehozott őssejtekkel sikerült japán tudósoknak regenerálni öt beteg makákó...
Új immunterápia segítheti a...
"Gyökeres változást" hozhat az előrehaladott stádiumú fej- és nyakrákos páciensek kezelésében egy antitest, amely a...
Az osztrákok is belátják, védeni kellett volna a határokat
Európa éveken át nem látta el a feladatát, ezért kell többet tenni a határellenőrzési feladatok ellátásában - nyilatkozta Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter az osztrák közszolgálati televíziónak (ORF). A tárcavezető kijelentette: Ausztria elvégzi a határellenőrzési munkálatokat. Az ORF beszámolója szerint ugyan az osztrák-olasz határon is végeztek előkészületeket, ténylegesen csak az osztrák-magyar határon zajlik ellenőrzés. Az osztrák belügyminiszter szerint Olaszország precízen elvégzi feladatát és regisztrálja az igen nagy számban érkezőket és itt is tartja őket. A...
A nemi egyenlőtlenség már gyerekkorban is jellemző
Az öt és tizennégy év közötti lányok negyven százalékkal több időt töltenek fizetség nélküli házimunkával, mint a hasonló korú fiúk, ezáltal kevesebb lehetőségük van a tanulásra, játékra, a gyerekkor élvezésére - olvasható az UNICEF pénteken bemutatott tanulmányában, amelyet a lányok világnapja előtt tettek közzé.Az ENSZ Gyermekalapja szerint a lányok naponta világszerte összesen 160 millió órával több időt töltenek háztartási munkákkal, például főzéssel, takarítással, a családtagok felügyeletével, víz- vagy tűzifagyűjtéssel.A nagyrészt Dél-Ázsiában, a Közel-Keleten és Afrika...
Új alkalmazás mutatja be a földrengéseket
A Földön az elmúlt ötven évben történt vulkánkitöréseket és földrengéseket bemutató netes alkalmazást készített a washingtoni Smithsonian Intézet Globális Vulkanizmus Programja a NASA és az amerikai földtani intézet (USGS) adatai alapján.Az alkalmazás egy time-laps animáció segítségével mutatja be az elmúlt fél évszázad minden egyes vulkánkitörését és földrengését. Az applikációt egy olyan program részeként alkották meg, melynek célja az elmúlt tízezer év összes földi vulkáni eseményének rögzítése - olvasható a BBC hírportálján.Az aktív tűzhányók megfigyelése mellett a kutatók...
Egy évtizeddel nőtt a...
Mintegy 10 évvel nőtt az átlagos élettartam a világon az elmúlt 35 évben, a halálesetek 70 százalékát már nem fertőző...
Maximum a 115 éves kort...
Az emberi élettartam végső határa 115 év lehet egy új amerikai tanulmány szerint, mely évtizedek adatait elemezte - írta a BBC...
Mintegy hatmillió vonuló...
Mintegy hatmillió vonuló madarat számláltak idén az Európai Madármegfigyelő Napok résztvevői, akik október első hétvégéjén...
Mérgezővé válhat a...
Veszélyes, mérgező, anyagok, rákkeltő klórvegyületek szabadulhatnak fel, ha elolvad a jég a Grönlandon lévő Camp Century nevű,...
Forró helyzet: melegebb a...
Most a legmelegebb a Föld az elmúlt 115 ezer évben, ennek oka a klímaváltozás, ilyen meleg utoljára az egyik jégolvadási...
Őrizetbe vettek egy...
Őrizetbe vettek egy galambot Indiában, mert állítólag Narendra Modi kormányfőnek címzett fenyegető levelet találtak nála -...
Muszlim katonák ezrei érkeztek Európába a migránsokkal
Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint a tömeges illegális migránsáradatot kihasználva muszlim katonák ezrei érkeztek Európába. A szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában kiemelte: nemcsak a terrorizmusról, hanem egy "invázióról, támadásról" van szó. Ennek célja, hogy minél több kiképzőt küldjenek Európába, akik beszervezik a kontinensen élő másod- és harmadgenerációs bevándorlókat, akiknek több mint a fele fiatal, és nem akar integrálódni - közölte. Ők egy potenciális hadsereg tagjai lehetnek, és ha a kiképzett "csapatok" kilépnek...
Beintettek a francia kisvárosnak, betiltották a szavazást
Egy bírósági döntésnek eleget téve törölte a vasárnapra kiírt referendumot a délkelet-franciaországi Allex polgármestere, amelyet azért írt ki korábban, mert a kormány a helyiek megkérdezése nélkül ötven menedékkérőt tervez áttelepíteni a calais-i migránstáborból a 2500 lakosú településre. A helyi közigazgatási bíróság pénteken törvénytelennek mondta ki a referendumot. "Az állam hajthatatlansága miatt, illetve kényszerből törlöm a népszavazást" - mondta szombati sajtótájékoztatóján Gérard Crozier polgármester, aki "nagy keserűségének" adott hangot. Az...Véget ért az utazás: üstökösbe csapódott az űrszonda
Pénteken a kutatók megerősítették, hogy a Rosetta-küldetés sikeresen lezárult, a szonda üstököst ért, a kapcsolat végleg megszakadt. Az ereszkedés során a Rosettának esélye volt szemügyre venni az üstökös felszínéhez közeli környezetet, benne a gázokat, port és plazmát.Nagy felbontású képei közül különösen érdeklik a kutatókat az aknák, amelyek fontos szerepet játszhatnak az űrvándor aktivitásában, emellett egyedülálló betekintést engednek belső építőkockáiba.A kontrollált becsapódást a rendkívül sikeres, 12 éves küldetés csúcspontjának tekintik a szakemberek. Hozzátették, a...
A rovat további témái
« Előző
1350 | 1377 | 1404 | 1431 | 1458 | 1485 | 1512 | 1539 | 1566 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohács 500: nagyszabású fejlesztések...
- Élve akarták eltemetni, kiásatták...
- Pécsi és mohácsi plébániákon is...
- Ötven éve a pályán: jubileumi...
- Hatvan éve nyílt meg a Török presszó,...
- A front után ismét emelkedni kezd a...
- Tavasszal elkezdődhet a 800 millió...
- Szó bennszakad, hang fennakad:...
- Sokac ősz a Deák téren: népművészeti...
- Befejeződött a rendkívüli...

