Zagyva jeladója rekordmennyiségű adatot szolgáltatott
2014. március 16. vasárnap 11:58

A fehér gólyák vonulásáról és teleléséről számos fontos tényt sikerült megállapítani egy jeladóval ellátott gólya segítségével, a Zagyva névre keresztelt madár az elmúlt másfél év alatt óriási mennyiségű adattal, kereken tízezer GSM-koordinátával szolgált tartózkodási helyéről - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programkoordinátora az MTI-t vasárnap.
Papp Ferenc elmondta: a GPS-GSM alapú jeladót a madár a hátán hordozza, a távközlési műholdak által biztosított lefedésnek köszönhetően Afrika legelhagyatottabb részeiről is képes közvetíteni adatait. A hagyományos lábgyűrűzés során tízezer megjelölt madár közül legfeljebb egy szolgáltat adatot vonulási útvonaláról - jegyezte meg.
A szakember tájékoztatása szerint Zagyvát 2012 augusztusában, fióka korában látták el jeladóval a Nógrád megyei Nemti község közelében, ekkor kapta nevét is.
A fiatal madár szokatlan vonulási útvonalat követve Görögországon át Törökország déli részére repült, ahol első telét töltötte. 2013 tavaszán nem tért haza, hanem Kis-Ázsia déli partvidékén kóborolt egész nyáron. Ősszel viszont csatlakozott a dél felé vonuló fehér gólyákhoz, és a Nílus-völgyét követve, kitérőkkel Szudánon, Dél-Szudánon, Etiópián és Kenyán keresztül megérkezett Tanzániába. Zagyva a kelet-afrikai országban töltötte az egész telet, egy ideig a Serengeti Nemzeti Parkban is tartózkodott.
Papp Ferenc elmondása szerint a fiatal fehér gólyák esetében nem szokatlan, hogy nem térnek vissza szülőföldjükre ivarérettségük elérése, négy-ötéves koruk előtt.
Hozzáfűzte: a fehér gólyák tavaszi vonulása már javában zajlik. Zagyva is elindult észak felé, de Tanzánia déli részéről csak pár száz kilométerre, egy Mtera nevű vizes élőhelyig jutott, jelenleg is ezen a környéken kóborol.
A jeladóval ellátott fiatal fehér gólyák többsége elpusztult a vonulás során. A madaraknak számos veszéllyel kell szembenézniük vándorútjuk során, az időjárás viszontagságai mellett a nagyfeszültségű villanyvezetékek és az orvvadászat jelenti a fő veszélyt - tette hozzá a szakember.
Zagyva útvonala nyomon követhető ezen az oldalon.
MTI - Fotó: satellitetracking.eu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Orbán Viktor első hivatalos útja...
- Borkóstolóra hivatalosak szombaton a...
- Napszemcsibe rejtett kamerával...
- Rosta Endre a Néprajzi Múzeumban...
- Köszöntjük Baranya vármegye új...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Busójárás egykor és most - Amikor még...
- Mohács 500: nagyszabású fejlesztések...
- Frissen végzett, újonc tűzoltók...

