Vigyázat - a kínai számítógépek fele vírussal fertőzött
2014. szeptember 17. szerda 10:36
A számítógépek több mint fele vírussal fertőzött Kínában, és a helyzet nemhogy javulna, inkább romlik - derül ki egy új jelentésből.
A számítógépes vírusok vészhelyzetkezelő központjának becslése szerint az országban lévő számítógépek mintegy 55 százaléka lehet vírussal fertőzött. Ez az arány csaknem 10 százalékkal magasabb a tavalyinál, miközben a korábbi években viszonylagos javulás mutatkozott.
A vírusoknak leginkább az online bankolást és más fizetési szolgáltatásokat használók vannak kitéve, a hackerek ugyanis pénzszerzés reményében mindenekelőtt ezekre az érzékeny információkra vadásznak. A közösségi oldalak szintén nem biztonságosak, a tanulmány a legnépszerűbb mikroblogot, a Sinát név szerint is említi.
A jelentés arra is rámutat, hogy a kínai kormányzati honlapok több mint fele fokozottan ki van téve kibertámadásoknak, az azokon lévő biztonsági rések pedig komoly károkat okozhatnak az egész országnak.
A kormány idén augusztusban szigorított az állami hivatalok és vállalatok által használható vírusirtók beszerzésének szabályain. Eszerint ezek az egységek kizárólag kínai gyártóktól vehetik mostantól a szoftvert, míg korábban a listán külföldi cégek gyártmányai is szerepeltek.
A biztonsági kockázatok kiszűrését szolgálja majd a hivatalos indoklás szerint Kína saját fejlesztésű operációs rendszere, amely 3-5 éven belül készülhet el, és várhatóan az egész államigazgatásban azt használják.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Borkóstolóra hivatalosak szombaton a...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Édes álom: Tóth Szolanzs húszévesen...
- Látogatási tilalmat rendeltek el a...

