Újabb utasszállító repülőgép zuhant le Tajvanon
2015. február 04. szerda 09:21
Felszállás után folyóba zuhant egy utasszállító repülőgép szerdán Tajvanon, több mint ötven utassal a fedélzetén. Kilencen meghaltak, de a balesetnek legalább kéttucatnyi túlélője is van - közölték helyi források.
A TransAsia légitársaság két turbóhajtóműves ATR-72-es típusú gépe a tajpeji Szungsan repülőtér közelében lelassulva, bal szárnyával szinte függőleges irányban egy többszintes híd korlátjának ütközött, majd a sekély vizű Kilung folyóba zuhant.
A helyszínen a kora délutáni órákban még folyt a mentés, illetve a túlélők utáni kutatás. Úgy tudni, legalább kéttucatnyi túlélőt a közeli kórházba szállítottak. A bajbajutottakat a világhálóra felkerült felvételek tanúsága szerint gumicsónakokon érkezett mentőegységek próbálják kiszabadítani.
A helyszíni jelentések szerint több utasnak, köztük gyerekeknek sikerült kimászniuk a roncsból, néhányan a gépnek a vízből kiemelkedő törzsére kapaszkodtak fel. Volt, aki úszva hagyta el a baleset helyszínét.
A járat célállomása a Tajvanhoz tartozó Kinmen volt, a gép fedélzetén televíziós jelentések szerint 53 utas (köztük 31 a szárazföldi Kínából) és 5 fős személyzet tartózkodott. Az irányítótorony helyi idő szerint délelőtt, nem sokkal 11 óra előtt veszítette el a kapcsolatot a pilótával.
A helyi média emlékeztet arra, hogy tavaly júliusban - rossz időjárási viszonyok között - egy másik ATR-72-es repülőgép zuhant le Tajvanon 48 ember halálát okozva. Az akkori balesetet tízen élték túl.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Pávkovics Gábor a Deák térről:...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- A Széchenyi tér átépítése után is...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Németh Szilárd megnézte a cseh áram-...
- 11 milliárd forintnyi...