Szűkében vannak a szállásnak, ezért sátrakat állítanak fel a migránsoknak Münchenben
2015. szeptember 13. vasárnap 10:42

Sátrakat állítanak fel és az olimpiai csarnokban rendeznek be szükségszállást a migránsok számára Münchenben, miután egy nap alatt becslések szerint 13 ezren érkeztek a városba.
Szombat éjjel müncheni illetékesek - a városba irányuló menekülthullám egy héttel ezelőtti kezdete óta először - azt közölték: nem biztos, hogy minden érkező azonnali elhelyezését meg tudják oldani.
Önkéntesek beszámolói szerint néhányan a müncheni főpályaudvaron a földön, hálózsákban töltötték az éjszakát, mások a buszpályaudvaron éjszakáztak.
"Bízunk benne, hogy legalább a legszükségesebb dolgokkal el tudunk látni mindenkit: takarókkal, vízzel, élelemmel" - mondta Marina Lessing, az önkéntesek koordinátora.
Önkéntesek és tűzoltók sátrak felállításához kezdtek hozzá szombat éjjel. Az olimpiai csarnokban a hadsereg közreműködésével megkezdték az előkészületeket szükségszálláshely kialakítására. Miután tábori ágyakból így is túl kevés áll rendelkezésre, a közösségi médián keresztül intéztek felhívást a lakossághoz, hogy adományozzanak matracokat és takarókat.
Dieter Reiter, München főpolgármestere ismét segítségnyújtásra szólította fel a többi német tartományt. Bírálta, hogy noha a helyzet alakulását napok óta előre lehetett látni, Észak-Rajna-Vestfália kivételével más tartomány eddig nem vett át migránsokat Bajorországtól. "Csalódással tölt el, hogy olyan helyzet felé haladunk, amikor azt kell mondanunk: nincs több helyünk az érkező menekülteknek".
A bajor kormány vasárnap rendkívüli ülést tart, amelyen megvizsgálja a helyzetet és várhatóan további azonnali intézkedéseket hoz.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- 11 milliárd forintnyi...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...