Szentté avatás: hatalmas tömeg és készültség a Vatikánban
2014. április 27. vasárnap 08:11
Az újságírókat is elsodorta a tömeg, az MTI tudósítóját a zarándokok felemelték, és kézről kézre adva juttatták el posztjáig. A XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatására Rómába érkezett zarándokok vasárnap hajnalra teljesen elfoglalták a Szent Péter térre vezető utcákat.
A kordonoknál felgyülemlett tömeg azt kiabálta, hogy engedjék be őket. Tapssal, imával és énekkel adtak nyomatékot követelésüknek, hogy nyissák ki a kapukat. Amikor ez megtörtént, olaszok, lengyelek, franciák, magyarok és a világ minden részéből érkezett zarándokok futva indultak el a térre, apácák és hátizsákos fiatalok siettek egymás mellett.
Hatalmas tömeg zúdult a térre, a kordonoknál álló rendőrök csoportokban igyekeztek átengedni őket, de a tömeg néha erősebbnek bizonyult. Az emberek egyébként türelmesen és boldogan igyekeztek Róma minden utcáján a tér felé.
Sokan az Angyalvár előtti téren éjszakáztak hálózsákokban. Az olasz polgári védelem emberei vizet osztanak, a kerekes székes zarándokokat a térnek az oltár közeli részébe segítik.
Az újságírókat is elsodorta a tömeg, az MTI tudósítóját a zarándokok felemelték, és kézről kézre adva juttatták el posztjáig.
Az internet- és mobilszolgáltatás a Vatikán egész környékén akadozik a telítettség miatt.
A szentté avatást délelőtt tíztől az M1 és a Dunaworld televíziók közvetítik.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Itt a naptár: fesztiválok,...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Figyelem! Már csak két hét van az...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...