Sosem volt még ilyen közel a Földhöz egy égitest
2013. február 16. szombat 07:45

Rekordközelben száguldott el a Föld mellett pénteken este a 2012 DA 14 katalógusjelű aszteroida - közölte a NASA amerikai űrkutatási ügynökség.
A mintegy 45 méter átmérőjű, 130 ezer tonna tömegű égitest közép-európai idő szerint 20.25-kor mintegy 27,6 ezer kilométerre -némely műholdnál is közelebb - suhant el a Föld mellett, anélkül azonban, hogy bolygónkat veszélyeztette volna.
A spanyol csillagászok által egy éve felfedezett aszteroida sebessége a Föld közelében 28 100 kilométer/óra, vagyis másodpercenként 7,82 kilométer volt.
Don Yeomans, a NASA Föld közeli objektumok után kutató programjának a vezetője előzőleg elmondta, hogy az 1990-es évek óta végzett megfigyelések során még sohasem fedeztek fel semmilyen égitestet ilyen közel a Földhöz. Számításai szerint negyvenévente repül el bolygónk mellett a 2012 DA 14-hez hasonló aszteroida és 1200 évente csapódik egy ilyen a Földbe.
Az aszteroida alig néhány órával az után érkezett, hogy az oroszországi Ural hegység felett, Cseljabinszk térségében felrobbant egy sokkal kisebb meteorit, több mint ezer ember sérülését okozva, miután a robbanás lökéshulláma becslések szerint mintegy háromezer épületben törte ki az ablakokat.
Csillagászok szerint azonban a két esemény egybeesése teljesen véletlen volt, ráadásul a két űrobjektum ellenkező irányban haladt.
A 2012 DA 14-es távcsöves megfigyelésére péntek este a budapesti Polaris Csillagvizsgálóban, Szegeden, Pécsett és Miskolcon is várták a csillagászat iránt érdeklődőket.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Harminchárom rab készül idén...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Mohácstól indul majd ki a...
- Mohácsi lánynak, Baráth Katának is...
- Mohácson dolgozik az Év Orvosa...