Római érmék kincsesbányájára bukkantak Svájcban
2015. november 20. péntek 13:20

Svájc eddigi egyik legjelentősebb numizmatikai kincsét találták meg Aargau kantonban egy cseresznyeültetvényen, ahol több mint 4000 darab magas ezüsttartalmú, római kori bronz pénzérme került elő a föld alól.
Az uekeni földműves egy vakondtúrás tetején figyelt fel néhány zöldesen csillogó fémpénzre még júliusban. Mivel néhány hónappal korábban a közeli Frick városka mellett találtak egy római kori települést, a gazda értesítette a hatóságokat, amelyek a legnagyobb titoktartás mellett szakszerűen feltárták a területet. Az ásatások eredményét csütörtökön ismertette a kanton régészeti hivatala.
A tájékoztatás szerint 4166 darab, rendkívül jó állapotban fennmaradt pénzérmét rejtett a föld mélye néhány négyzetméternyi területen. A régészek szerint a 15 kilónyi római fémpénz a 3. század végéről származik, a legfiatalabb példány 294-ből való, és az érmék azért lehetnek kiváló állapotban, mert tulajdonosuk rögtön a veretésük után kivonta őket a forgalomból, és nem sokkal 294 után ismeretlen okból elásta őket, ám soha többé nem ment értük.
A kantoni régészeti hivatal szerint különösen nagy értékű bronz pénzekről van szó, magas, 5 százalékos ezüsttartalommal. A feliratok mindkét oldalukon jól olvashatók. Hasonlóan értékes fémpénzekből máshol csak egy-egy példány került elő.
Az érmék egy részét szövet vagy bőr zacskókban ásták el. Az uekeni kincs egy-két évnyi korabeli átlagjövedelemmel lehetett egyenértékű, jelenlegi piaci értékét még nem becsülték fel. A svájci törvények értelmében köztulajdont képeznek.
A páratlan leletet a tervek szerint a bruggi Vindonissa Múzeumban teszik közszemlére.
Képünkön: Aargau svájci kanton régészei által közreadott kép az Uekenben fellelt római kori bronz érmékről.
Forrás: hirado.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Rosta Endre a Néprajzi Múzeumban...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Gyász: elhunyt Imre János, mohácsi...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...

