Mónika miatt félnapos sötétséggel büntetik az RTL Klubot
2012. augusztus 06. hétfő 11:43

Déltől 12 órára elsötétül az RTL Klub képernyője hétfőn, a csatorna a médiahatóság által kiszabott büntetést hajtja végre.
A televízió honlapján is tájékoztatja nézőit, mint írták, a Mónika show egy korábbi adása miatt szabták ki rájuk a 720 perces elsötétítést. A műsorfolyam éjfélkor folytatódik. A közlés szerint az RTL Klub megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit azzal, hogy a 2009. március 2-án sugárzott, Mónika show című műsorszámot nem megfelelő korosztályi csoportba sorolta be és nem megfelelő időpontban sugározta, továbbá a műsorszám előzeteseit sem megfelelő időpontban tette közzé.
Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója az MTI megkeresésére röviden annyit mondott: a határozat szerint egy hétfői napot kellett kijelölni a bírság végrehajtására, a bíróság jogerős ítéletét pedig - mivel az RTL Klub megtámadta az akkor még Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) által kiszabott bírságot - nem régen hirdették ki.
Hozzátette: mivel 12 órás elsötétítésről van szó, ez jelentős bevételkiesést jelent a csatornának.
Az ORTT még 2009. július 3-án szabta ki a büntetést az RTL Klubra, amely már akkor jelezte, hogy pert indít az álláspontja szerint túlzó szankció miatt.
A kereskedelmi csatorna 2009. március eleji délutáni talksow-jában két, szexualitással kapcsolatos témát is tálalt, az ORTT szerint nem megfelelő időpontban és nem megfelelő módon.
MTI - Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Mohács szerb közösségének jeles...
- Pompás fogatokat, felkészült hajtókat...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...