Monica Lewinsky szeretne "értelmet adni a múltjának"
2014. október 21. kedd 08:41
Az emberek online terrorizálásának beszüntetését nevezte hétfőn élete új küldetésének Monica Lewinsky, aki amiatt vált világszerte ismertté, mert 1995-ban, fehér házi gyakornokként intim viszonyt folytatott az akkori elnökkel, Bill Clintonnal.
Lewinsky a Forbes magazin egy philadelphiai rendezvényén kijelentette, hogy mivel önmagát is az internetes megfélemlítés áldozatának tekinti, szeretne másoknak segíteni a túlélésben és "értelmet adni a múltjának". Elmondta, hogy a Clintonnal folytatott kapcsolatának lelepleződésekor nem voltak még ugyan közösségi oldalalak, de már akkor is léteztek kommentálható online pletyka- és szórakoztató magazinok és létezett már az e-mail is. Úgy vélekedett, hogy az ő ügye miatt jött létre a "közösségi média" első pillanata és hogy ő volt az online zaklatások "nulladik páciense".
Kitért a fehér házi gyakornokoskodásának idejére, amikor 22 éves, és - mint mondta - "átlagon felül romantikus" volt.
"Beleszerettem a főnökömbe, ahogy a 22 évesek szoktak. Ez előfordul. De az én főnököm az Egyesült Államok elnöke volt. Ilyesmi talán ritkábban fordul elő. Most mindezt sok ok miatt sajnálom, amelyek közül nem a legutolsó, hogy emberek sérüléseket szenvedtek. Úgy gondolom, hogy ez sosincs rendben" - mondta Lewinsky, aki időközben megszerezte a London School of Economics mesterfokozatát és kézitáska-tervezőként is kipróbálta magát.
Monica Lewinskyt májusban a Vanity Fair magazinban azt írta, Tyler Clementi tragédiája késztette arra, hogy a nyilvánosság elé álljon és felemelje szavát azok érdekében, akiknek életében törést okoztak az internetes botrányok. (A 18 éves Clementi 2010-ben öngyilkos lett, miután diáktársai a New Jersey-i Rutgers Egyetemen webkamerán keresztül a világhálón élőben közvetítették, ahogy megcsókol egy férfit.)
"A Drudge Reportnak (egy konzervatív hírportálnak) köszönhetően feltehetően én voltam az első ember, akinek globális megszégyenülését az internet gerjesztette" - írta a Vanity Fairben Monica Lewinsky.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Borkóstolóra hivatalosak szombaton a...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, a...
- Hatvan éve nyílt meg a Török presszó,...
- Rosta Endre a Néprajzi Múzeumban...

