Méteres robotok főznek és szervíroznak egy kínai étteremben
2014. augusztus 15. péntek 13:23
Főznek és felszolgálnak - a teljes személyzetet robotok adják egy étteremben Kínában, ahol egyre szaporodik a hasonló helyek száma.
A kelet-kínai Kunsanban található, újonnan nyitott étteremben a tulajdonoson kívül nem dolgozik élő ember. A kicsi, helyi ételeket kínáló étteremben a személyzetet 15 darab, 1,2 méter magas robot teszi ki, ők veszik fel a rendelést, ők főznek, majd szolgálják fel az ételt és takarítanak a vendégek távozása után. Az étterembe belépőket is robotok köszöntik, az ajtóban álló páros előre beprogramozott mondatokat ismétel.
A tulajdonos, Szung Jü-kang a helyi sajtóban úgy fogalmazott: a lánya kért otthonra egy robotot, mivel nem szívesen végez házimunkát. Innen ered a robotétterem ötlete, mely anyagilag is kiváló beruházás. A robotok ára 40 ezer jüan (1,5 millió forint) körül van, ez körülbelül egy-egy pincér vagy szakács éves jövedelmének felel meg. Ezek a dolgozók ugyanakkor nem kérnek szabadságot, nem betegszenek meg, és a kétórás töltési időn túl pihenésre sincs szükségük.
Az étterem a kínai közösségi portálokon is gyakran emlegetett téma lett megnyitása óta, annak ellenére, hogy nem ez az első ilyen vendéglátó egység az országban. Az első robotétterem még 2012-ben nyílt meg az észak-kínai Harpin városában, és azóta legalább fél tucat robotokat is munkába állító étterem nyílt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Itt a naptár: fesztiválok,...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- 11 milliárd forintnyi...
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A Széchenyi tér átépítése után is...
- Ingyenesen leadhatók a hulladékká...