Megtalálták a Jupiter nagy testvérét 170 fényévnyire
2012. november 19. hétfő 16:24
A Naprendszer "legmegtermettebb" bolygójánál, a Jupiternél tizenháromszor nagyobb planétát fedeztek a japán óriásteleszkóp, a 8,2 méteres tükörátmérőjű Subaru segítségével.
A felfedezésről az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban jelenik meg tanulmány.
Mivel a gázóriás sokszorosan felülmúlja a Naprendszer "bajnokát", a szuper-Jupiterek kategóriájába sorolták.
A bolygó a kappa Andromedae csillag körül kering, amelynek tömege két és félszer múlja felül a Napét, és 170 fényévnyire található a Földtől. A csillag viszonylag fiatal, "mindössze" 30 millió éves, míg a Nap életkora jóval meghaladja a négymilliárd évet - olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.
Az új objektum azért érdekes, mert megkérdőjelezi a bolygóképződés általánosan elfogadott elméletét. A jelek szerint az égitest ugyanolyan módon keletkezett, mint a "közönséges", kisebb tömegű planéták, a születőfélben lévő csillag körül keringő anyagból, a protoplanetáris korongból.
Korábban a tudósok kétségbe vonták, hogy ilyen hatalmas csillagok képesek "életet adni" a bolygóknak a protoplanetáris korongból, a kappa Andromedae a jelek szerint mégis sikerrel járt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A választók kétharmada egyetért a...
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Elkelt a mohácsi Halászcsárda - A...

