Megtalálták a Germanwings-katasztrófa másik fekete dobozát
2015. április 02. csütörtök 16:57

Megtalálták a francia Alpokban múlt kedden lezuhant Germanwings-repülőgép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozát - jelentette be csütörtökön Brice Robin, a nyomozást vezető marseille-i ügyész.
A rövid közlemény szerint a második fekete dobozt (D.F.D.R. Digital Flight Data Recorder) délután találták meg a helyszínelők a szerencsétlenség helyszínén.
Az ügyész nem közölt részleteket arról, hogy pontosan és milyen állapotban találták meg a több mint egy hete keresett adatrögzítőt.
A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel március 24-én délelőtt csapódott hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban.
Az első fekete dobozt, amely a pilótafülkében elhangzott beszélgetéseket és egyéb hangokat rögzítette, már a szerencsétlenség napján megtalálták a katasztrófa helyszínén. Ennek alapján a marseille-i ügyészség szerint a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és valószínűleg szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak.
A baleset körülményeinek pontos meghatározásához ugyanakkor mindkét fekete doboz adataira szükség van. A repülőgép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozának elemzésétől újabb részleteket remélnek a hatóságok a katasztrófa lezajlásáról. Az DFDR másodpercről másodpercre rögzíti a repülés minden fontosabb adatát (sebesség, magasság, irány).
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) átmeneti javaslata alapján, amely szerint legalább kétfős, állandó jelenlétre van szükség a pilótafülkében, több légitársaság döntött már a szabályok módosításáról, és elrendelte, hogy a személyzet legalább két tagja tartózkodjon egyszerre a repülőgépeinek pilótafülkéjében. Az Air France-KLM légitársaság csütörtökön jelentette be, hogy valamennyi járatán érvényes az új szabályozás.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Rendkívüli testületi ülésen döntenek...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Maradj rajta: Mohácson szombaton...
- Felgyújtotta az ország ikonikus...
- Az átlagosnál gyengébb szilvatermés...
- Egy hónapon át Kelenföld lesz a pécsi...
- Továbbra is a Duna hullámsírjában...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...