Megfeleződött a tengeri élővilág az elmúlt negyvenöt évben
2015. szeptember 16. szerda 13:20

Negyvenkilenc százalékkal csökkent a tengeri emlősök, madarak, halak és hüllők populációinak mérete 1970 óta - derült ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Londoni Zoológiai Társaság közös jelentéséből.
Az emberi táplálékot jelentő fajok esetében még súlyosabb a helyzet: a tonhal- és makrélapopulációk 74 százalékkal lettek kisebbek a mutatók szerint. A túlhalászáson és más emberi tevékenységeken túl a klímaváltozás is hatással van a tengeri élővilágra - vélik a szakemberek.
"Az emberi tevékenység súlyosan károsította az óceánt a még szaporodás előtt álló halak kifogásával és az állatok élőhelyeinek elpusztításával" - húzta alá Marco Lambertini, a WWF nemzetközi főigazgatója.
A jelentés szerint az Ázsia-szerte luxuscsemegeként fogyasztott tengeriuborkák száma drasztikusan csökken: a Galápagos-szigeteknél 98 százalékkal, a Vörös-tengerben 94 százalékkal esett vissza egyedszámuk az elmúlt néhány évben.
A szakemberek kiemelték az állatok számára táplálékot és élőhelyet biztosító területek, köztük a tengeri fűvel borított térségek és mangrovemocsarak fokozatos csökkenését - ismertette a tanulmányt a BBC News.
A jelentés emlékeztet arra is, hogy a légköri szén-dioxid egy részét az óceánok nyelik el, ezek emiatt egyre savasabbá válnak, ami ugyancsak károsan hat a tengeri teremtmények egy részére.
A kutatók több mint 1200 tengeri fajra terjesztették ki a vizsgálatukat az elmúlt 45 évre visszamenőleg.
MTI - Fotó: BBC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Ködös éj után napsütésre is...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...
- Nagyon vigyázzunk a sünikre az őszi...
- Három település tűzoltói oltottak egy...
- Átlépte az egymilliót a visszaküldött...

