Maratoni űrsétát tett az ISS két amerikai űrhajósa
2015. november 10. kedd 14:31

Mintegy nyolcórás űrsétát tett pénteken a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két amerikai űrhajósa, amelynek során a hűtőrendszer feltöltése közbeni ammóniaszivárgást kellett megszüntetniük.
Scott Kelly parancsnok és Kjell Lindgren mérnök 7 óra 48 percet töltött a világűrben a hűtőrendszer helyreállításán dolgozva. A műveletek közben néhány cseppnyi ammónia elszivárgott, de ez nem jelentett veszélyt az asztronautákra. Ennek ellenére időt veszítettek azzal hogy ellenőrizniük kellett a szkafandereiket, nem jutott-e a mérgező anyagból öltözékükre. Az amerikai űrhivatal, a NASA tájékoztatása szerint ezt sikerült elkerülni.
További időt vesztettek az űrhajósok azzal, hogy a Kelly jobb kezén lévő kesztyűn sérülést fedeztek fel, amely azonban mint utóbb kiderült nem volt jelentős. Bármilyen komolyabb sérülés veszélyezteti a szkafander hermetikusságát, az űrhajósok biztonságát. A NASA abban bízott, hogy a két űrhajósnak lesz ideje arra, hogy elpakolják a tartalék hűtő elemeit. Kelly és Lindgren azonban kifutott az időből és ez a feladat a következő űrsétákra maradt - mondta Dan Huot, a NASA szóvivője. Hozzátette, hogy erre az évre már nem terveznek több űrsétát.
Az amerikai űrhivatalnak törölnie kellett azokat a terveit is, amelyek szerint az ISS-t felszerelik két új dokkolóegységgel. Előreláthatólag ugyanis 2017-ben köt ki az űrállomáson az első, asztronauták szállítására is alkalmas kereskedelmi űrhajó. Az első dokkolóegység azonban idén júniusban megsemmisült, amikor két perccel az indítás után felrobbant a SpaceX amerikai magánvállalat Falcon 9 típusú hordozórakétája, amely egy teherűrhajót juttatott volna el a Nemzetközi Űrállomásra. A második dokkolóegységet jövőre küldik egy újabb SpaceX teherűrhajóval. Huot szerint a jövőbeli űrsétákon folytatják az ISS-t felkészítését az ilyen űrhajók fogadására.
Képünkön: Scott Kelly.
Forrás: hirado.hu - Fotó: EPA/NASA
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt félpályán halad a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...