Kun Miklós szerint erőfitogtatás volt a moszkvai felvonulás
2015. május 11. hétfő 12:29

Kun Miklós történész, Oroszország-szakértő szerint a múlt szombaton Moszkvában tartott győzelem napi jubileumi katonai díszszemle egyfajta erőfitogtatásnak tekinthető, hiszen a felvonuló fegyverzet jelentős része támadó jellegű volt.
A történész hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában azt mondta, Oroszországban minden ellentmondásos, erre utalt, hogy a díszszemlén már az egyenruha is nagyon "furcsa" volt, hiszen a cári kétfejű sas, a cári trikolór és a vörös zászló, vörös csillag is jelen volt.
Kun Miklós közölte: Vlagyimir Putyin orosz államfő békülékeny beszédet tartott, amelyben egy kicsit megvádolta a Nyugatot azzal, hogy a '30-as években elnézték Hitlernek az előrenyomulást, azonban Putyin "megfeledkezett arról", hogy 1939 augusztusa és 1941 tavasza között a sztálini Szovjetunió Hitler szövetségese volt, és együtt támadták meg Lengyelországot.
A történész szerint a parádé kivételével "Sztálin jegyében" zajlott az ünnepségsorozat. Példaként említette, hogy a Krím félszigeten a felvonulás előtti hetekben hatalmas Sztálin-poszterek jelentek meg, amelyeket május 9-ére leszedtek, de szó van arról is, hogy Volgográd neve visszanyeri a Sztálingrád nevet, illetve hogy még több Sztálin-szobrot állítanak. Hozzátette: Oroszország teszteli a világot, hogy Sztálin rehabilitálásában meddig lehet elmenni.
Ukrajnával kapcsolatban Putyin mérsékeltebb volt az Angela Merkel német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondottakban - mondta a történész.
Kun Miklós közölte, nincs tűzszünet Ukrajnában, hiszen Porosenko ukrán elnök az amerikai hírszerzés adataira hivatkozva azt mondta, hogy 50 ezer orosz katona állomásozik a határon és a felkelő szeparatisták is 40 ezren vannak.
Véleménye szerint ha az Oroszország elleni szankcióknak nem lesz vége, akkor ott hadmozdulatok lesznek.
Hozzátette, a leglényegesebb kérdés, hogy mikor lesz választás a szeparatista területeken, és akkor ki fogja a választások után ellenőrizni a határokat.
"Nem lesz egyhamar béke" - vélte a történész.
MTI - Fotó: kunmiklos.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Rosta Endre a Néprajzi Múzeumban...
- Gyász: elhunyt Imre János, mohácsi...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...

