Kávéfőzőben temették el az olasz kávéfőzők királyát
2016. február 17. szerda 16:00

Nagy méretű kávéfőzőben helyezték örök nyugalomra Renato Bialetti olasz gyáriparos, az egész Olaszországban ismert és használt Bialetti-kávéfőző feltalálójának hamvait.
A 93 éves korában, február 11-én elhunyt Bialetti gyerekei szerint apjuk akarata volt, hogy a nevéhez fűződő kotyogós Moka kávéfőzőben helyezzék el hamvait. Urna helyett így Bialetti-kávéfőzőt állítottak az oltárhoz a temetési szertartáson, majd később is ez a kávéfőző került a családi kriptába a piemonti Casale Corte Cerro temetőjében. A hamvakat tartalmazó kávéfőző pontos, csak nagyobb méretű mása volt az eredeti Bialetti-kávéfőzőnek, rajta a márkát képviselő bajuszos emberkével.
Renato Bialetti a kávéfőzők királyaként volt ismert Olaszországban. Apja, Alfonso Bialetti 1933-ban szabadalmaztatta a nevével fémjelzett első kávéfőzőt, amelyet fia, Renato továbbfejlesztett a jelenleg ismert formájáig. A Bialetti-kávéfőzőt 1948-ban mutatták be a milánói vásáron, és azóta fogalommá vált az olasz ipar, dizájn és gasztronómia számára is. A felmérések szerint az olasz családok kilencven százaléka Bialetti-kávéfőzőt használ.
A kávéfőzőn látható kalapos, bajuszos férfifigura (omino coi baffi) 1952-ben került rá. Paul Campani neves olasz rajzoló találta ki az abban az időben indult olasz tévéreklámokhoz.
Renato Bialetti a nyolcvanas évekig vezette az Omegnában működő kávéfőzőgyárát, amelyet később eladott. Jelenleg a Bialetti-kávéfőzőket Romániában gyártják.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Eltévedt a bácsi az állomáson,...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- A Széchenyi tér átépítése után is...
- Új helyen működik a Mohácsi Kórház...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Így ünnepelték Mohácson az elmúlt...
- Októberben indul az anyák...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...