Ismeretlen dinoszaurusz faj maradványaira bukkantak
2015. február 03. kedd 10:32
Hosszúnyakú, vélhetően 160 millió éves dinoszaurusz maradványaira bukkant egy nemzetközi kutatócsapat a délnyugat-kínai Szecsuán tartományban - számolt be a felfedezésről a sina.com kínai hírportál.
A portál értesülései szerint a Csicsiang város egyik építkezésén talált, megkövesedett maradványok a dinoszauruszok egy eddig ismeretlen fajtájától származnak, melyet rendkívül hosszú nyaka tesz különlegessé.
A helyszínen dolgozó paleontológusok úgy becslik, hogy az állat 15 méter magas lehetett, magasságának a fele, több mint hét méter a nyaka volt, azt tartó vállai pedig akár a 2-3 méteres szélességet is elérhették. A hosszúnyakú dinoszaurusz a Qijianlong guokr nevet kapta, mely kínai nyelven "Csicsiangi sárkányt" jelent.
Az állat teljes csontvázát nem találták meg a kutatók, nyakának legnagyobb része, koponyája, törzsének darabjai és farkcsontjai kerültek elő - áll a beszámolóban. A rendkívül hosszú nyak ugyan igen sebezhetővé tette az állatot, ugyanakkor számos előnyt jelentett, az étkezésnél pédául nem tett szükségessé túlságosan sok mozgást, igaz, az egyensúly megtalálása így is kihívást jelenthetett - állítják a szakértők.
A maradványok vizsgálatából kiderült, a Qijianlong guokr nyakában lévő csontok - egyes madárfajokhoz hasonlóan - levegővel töltöttek, ami a nyak súlyát jelentős mértékben lecsökkentette. Az állat valószínűleg erdőlakó volt, hosszú, a fák koronájának leveleit is elérő nyaka mellett erre felfedezési helyének akkori, zölddel, folyókkal és tavakkal teli jellege is utal - vélik a szakértők.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Gyász: elhunyt Imre János, mohácsi...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Rosta Endre a Néprajzi Múzeumban...
- Borkóstolóra hivatalosak szombaton a...

