Három úr az űrből: hazatértek az asztronauták
2015. december 12. szombat 14:05

Sikeresen landolt pénteken a Nemzetközi Űrállomás három asztronautája a kazah sztyeppén. 141 napot tartózkodtak az űrben, és sokféle kísérleti mintát hoztak magukkal.
A 45-ös expedíció tagjai, Kjell Lindgren a NASA űrhajósa, az orosz Oleg Kononyenko és a japán Jui Kimija helyi idő szerint este negyed nyolc előtt néhány perccel értek felszínt a kazahsztáni Zsezkazgan városának közelében. Ez az első alkalom, hogy a legénység napnyugta után ért földet, és csak a hatodik éjszakai Szojuz-repülés az űrállomásról.
A trió július 23-án érkezett az űrállomásra, 2256-szor kerülte meg a Földet, összességében mintegy 95 millió kilométert tett meg a komplexummal. Lindgren és Jui először, Kononyenko harmadszor járt az űrben, már 533 napnál tart.
Az asztronauták Földmegfigyelési projektekben vettek részt, emellett kutatásokat végeztek fizikai, biológiai és egyéb területeken. Lindgren és Jui a Veggie növénytermesztési kísérlet résztvevője is volt, a projekt friss salátát nyújtott, amit augusztusban kóstoltak meg.
Fenn tartózkodásuk alatt három teherszállító űrhajó érkezett: az ötödik japán HTV augusztusban, az orosz Progressz októberben, és az Orbital ATK Cygnus kapszulája szerdán. A misszió során Lindgren kétszer járt az űrben, hogy karbantartásokat végezzen a komplexumon és többek között felkészítse a kereskedelmi legénységi űrhajók fogadására.
A 46-os expedíció fennmaradt tagjai folytatják a kísérletezést és a karbantartási munkálatokat. Scott Kelly, Mihail Kornyijenko és Szergej Volkov négy napig marad magára, mikor is csatlakozik hozzájuk a Tim Kopra, Jurij Malencsenko és Tim Peake alkotta új trió. Felbocsátásukat december 15-re tervezik Bajkonurból.
Képünkön: Klejj Lindgren segítőkkel körbevéve.
Forrás: NASA - Fotó: NASA TV
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- A Széchenyi tér átépítése után is...
- 11 milliárd forintnyi...
- Orbán Viktor: Magyarország nélkül...
- Lezárult a hajléktalanokat bántalmazó...